Információk, érdekességek

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

2024. április 11.

Fotó: 123rf.com

Az Alvás Világszervezete (World Sleep Society) 2008 óta minden évben a tavaszi napéjegyenlőség előtti pénteken rendezi meg az Alvás világnapját, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarokra és az egészséges alvás pozitív hatásaira. A szervezet szerint az alvás legalább olyan fontos az egészséges élethez, mint a táplálkozás és a testmozgás. A megfelelő alvás támogatja az emlékezetet és a tanulást, erősíti az immunrendszert, és a test energiaszintjének fenntartását. Ennek ellenére sokan nem alszanak eleget vagy jól, ami káros hatással van az egészségükre és a teljesítményükre.

A Huawei és az Ipsos tavalyi, nyolc európai országban végzett kutatása szerint éppen az alvás okozza a vezető egészségügyi problémát a válaszadók körében: a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta2.

Három és fél óra közösségi-média használat alvás előtt

Sok tényező játszhat szerepet abban, hogy miért nem alszunk jól, ezek közül az egyik leggyakoribb az intenzív közösségimédia-használat. Egy tavalyi felmérés szerint az amerikai felnőttek naponta 3,5 órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt, vagy sok esetben alvás helyett, a túlnyomó többség a YouTube-on (73,8 százalék) és a Facebook-on (72 százalék) szörfözik.

A helyzetet súlyosbítja, hogy sokan épp ezektől remélnek megoldást, holott a kutatások szerint az elektronikai eszközök által kibocsátott kék fény stimulálja az agyat, és gátolhatja az alvási ciklusban fontos szerepet játszó melatonin nevű hormon természetes esti termelését.

Az okosórák segíthetnek jobban odafigyelni az alvásra

Az alvásmonitorozásban nagy segítséget nyújthatnak a viselhető okoseszközök, amelyek alvásfigyelő funkciója széles körben elterjedt, ám sokan még mindig nem ismerik ezt a lehetőséget kellő mértékben. A Huawei fentebb idézett felmérése szerint a válaszadók átlagosan csak két és fél okosóra-funkciót tudtak megnevezni, és ezek között ritkán szerepel az alvásfigyelés. Holott az okosórát használók pozitív hatásról számolnak be: a megkérdezettek jóval több mint fele, 61 százaléka használja az alvásfigyelő funkciót, és a válaszadók 39 százaléka állította azt, hogy eszközük hatására jobban figyelnek alvásukra.


Együtt a nők egészségéért: Magyarországra érkezik a GE HealthCare

2024. április 06.

A mellrák a nők körében a leggyakoribb daganatos megbetegedés, amely minden évben milliókat érint világszerte. Bár a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel jelentősen hozzájárul a betegséggel járó kockázatok csökkentéséhez, sokan, tartva a folyamat esetleges kellemetlenségeitől, nem teszik meg a szükséges lépéseket. Annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a női egészségtudatosság fontosságára, a nemzetközi nőnap alkalmából Magyarországra érkezik a legmodernebb technológiával felszerelt GE HealthCare Mammo busz, amely a közép- és kelet-európai régióban elsők között hazánkban biztosít mammográfiai szűréseket. A busz itt tartózkodása alatt közel 500 nő vesz részt a magas színvonalú berendezéssel elvégzett vizsgálatokon Budapesten, Újszászon és Túrkevén. A kezdeményezés nyitó rendezvényén különböző területekről meghívott szakemberek járták körbe, hogyan tudnak együttműködve, közösen tenni azért, hogy a szükséges és ajánlott szűrővizsgálatokon minél többen részt vegyenek az egészségük megőrzése érdekében.

2020-ban közel 2,26 millió nő nézett szembe világszerte a mellrákkal és várhatóan minden 8. nőt érint ez a betegség élete során. Annak érdekében, hogy a betegséggel járó kockázatokat csökkenteni lehessen, a legfontosabb lépés a daganatos elváltozás időben történő azonosítása. A korai felismerésben pedig elengedhetetlen szerepe van a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételnek, hogy a betegségre egy olyan stádiumban derüljön fény, amikor a legnagyobb esély van a betegség sikeres kezelésére. Ennek ellenére a meglévő hazai országos szűrőprogram keretében szervezett vizsgálatokon jelenleg csak a nők 30-40 %-a vesz részt

A legfrissebb adatok szerint Magyarországon évente mintegy 8.500 új emlő daganatos megbetegedést és közel 2.200 halálesetet regisztrálnak. Hazánkban az emlőszűrés már 2002 óta elérhető, amelynek célja, hogy a kifejlődés kezdeti szakaszában lévő tünetmentes szöveti elváltozásokat kimutassa” – osztotta meg Bertókné Tamás Renáta, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Szűrésirányítási főosztályvezetője a beszélgetés során.

Jelenleg a népegészségügyi célú emlőszűrésre 45-65 év közötti nők kétévenként kapnak meghívólevelet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közreműködésével. A 20 év tapasztalata alapján és a megújuló evidenciákat figyelembe véve tervezik a szűrési korosztály kiszélesítését 40-70 évre. A meghívottak részére jelenleg 43 szűrőállomás áll rendelkezésre az országban, tehát a lehetőség a vizsgálatok elvégzéséhez adott. Fontos azonban kiemelni, hogy a rákmegelőző állapotok minél korábbi felismerésében maguk a nők tehetnek a legtöbbet, azzal, hogy részt vesznek a szűrővizsgálaton.”

Az orvosi berendezések és digitális megoldások fejlesztése mellett a GE HealthCare a társadalmi felelősségvállalást is kiemelten fontosnak tartja. Ennek jegyében indította útjára “A gondoskodás, amely minden nőhöz eljuthat” kezdeményezését, melynek célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a női egészségtudatosságra és ösztönözze a nőket a szűrővizsgálatokon való részvételre a mellrák korai felismerésének érdekében. 


Az endometriózis elleni küzdelemhez csatlakozik a Béres

2024. április 03.

Márciusban, az endometriózis hónapjában éves stratégiai együttműködést kötött a Béres és az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány, melynek keretében a vállalat 13,5 millió forint értékű támogatással segíti az endometriózis elleni küzdelmet.

Több mint 200 ezer magyar nőt érint, gyakran a fájdalmas menstruáció irányítja rá a figyelmet. Ez az endometriózis, amely minden tizedik termékeny korú fiatal nő életét megnehezíti, a női eredetű meddőség vezető oka. A megfelelő terápia hatására a betegségben szenvedők életminősége jelentősen javul, és a gyermekvállalási esélyek növekednek. Ehhez azonban az kell, hogy időben felismerjük a jeleket, és a megfelelő szakemberhez forduljunk. 

Nem vagy ezzel egyedül, és nem egyedül kell vele megküzdened

Az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a problémára, hiteles, hasznos információkkal segítsen az érintetteknek, és támaszt nyújtson nekik a legnehezebb pillanatokban. 2024-ben a Béres stratégiai partnerként áll ezekben a szervezet mellé. 

Az együttműködés a 12,5 millió forint értékű Béres termékadomány átadásával vette kezdetét március elején. A felajánlott Béres Csepp Extra és Béres Szelén Vital készítményeket Regéczy-Béres Melinda, a Béres Gyógyszergyár kommunikációs igazgatóhelyettese adta át Salamon Adrienn-nek, az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány elnökének. 

A terméktámogatáson felül a Béres anyagi támogatással is segíti az alapítvány edukációs munkáját, podcastek és az Endometriózis Világnap eseményeinek megvalósítását. A Béres részt vesz az alapítvány most induló „munkahelyi érzékenyítő programjában” is, annak érdekében, hogy munkatársai figyelmét is felhívja a női egészséggel kapcsolatos fontos tudnivalókra.

„A Béres, mint a hazai egészségvédő piac vezető szereplője, az egészségvédelem elkötelezett támogatója kiemelten fontosnak tartja, hogy olyan, sokakat érintő, ugyanakkor a mai napig gyakran tabunak számító egészségügyi problémákra is ráirányítsa a figyelmet, mint amilyen az endometriózis. Ezért állunk hiteles szakértők, kezdeményezések mellé, hogy közösen hívjuk fel a figyelmet a megelőzés és a szakszerű kezelés fontosságára. Én személyes küldetésemnek is tartom, hogy a Béresnél rendelkezésre álló szakértelemmel és saját tudásommal, tapasztalataim megosztásával támogassam azokat a nőtársaimat, akik hozzám hasonló helyzetbe kerültek.” – hangsúlyozta Regéczy-Béres Melinda, aki maga is érintett a betegségben.

Salamon Adriennt, az alapítvány elnökét a saját története motiválta arra, hogy az endometriózis elleni küzdelem legjelentősebb hazai nagyköveteként segítsen sorstársainak. „Minden második fájdalmas menstruációval küzdő nőnek endometriózisa van, a fájdalommal töltött évek alatt 10 évente egy évet veszítenek el az érintettek az életükből. A túl későn kapott diagnózis elviselhetetlenné teheti a mindennapokat, párkapcsolatok mennek tönkre, munkahelyeket veszítenek el a nők. Ezért kiemelten fontos, hogy hiteles információt juttassunk el, így időben érkezhet meg a szakszerű segítség.” – emelte ki.


Kelet-Közép-Európában először a Semmelweisen: mellékpajzsmirigy megnagyobbodást kezeltek termoablációval

2024. március 24.

Három jóindulatú mellékpajzsmirigy-megnagyobbodásban szenvedő beteg részesült termoablációs kezelésben január 12-én a Semmelweis Egyetem Onko-intervenciós Részlegén. Ennek során hő segítségével roncsolták a kórosan megnagyobbodott szervet. A Kelet-Közép-Európában elsőként a Semmelweis Egyetemen végrehajtott kezelést követően néhány napon belül mindhárom beteg elhagyhatta a klinikát.

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis EgyetemKét dializált férfi, illetve egy jóindulatú mellékpajzsmirigy-megnagyobbodásban szenvedő nő volt az első, akik társadalombiztosítási finanszírozással, egyedi méltányossági kérelem mellett a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Onko-intervenciós Részlegén megkaphatták a mellékpajzsmirigy termoablációs kezelést.

„Az eljárás során egy tűszúrásnyi nyíláson keresztül kezeljük a beteget. Egy olyan tűt vezetünk be az elváltozásba, ami mikrohullám segítségével melegíti fel a környező szöveteket. A hő hatására a tumorsejteket felépítő fehérjék kicsapódnak, az eljárás megszünteti a daganat vérellátását is, és az elhalt daganatszövetet a szervezet lebontja.

A beavatkozás technikai kihívást jelent, mivel előzetesen folyadékkal megfelelően szét kell választanunk a szöveteket, hogy óvjuk a légcsövet, a nyelőcsövet, valamint a hangszálmozgató ideget, így elkerüljük a hőhatás következtében kialakuló szövődményeket” – ismerteti a termoablációs kezelés mechanizmusát dr. Deák Pál Ákos egyetemi docens. Az Onko-intervenciós Részleg vezetője hozzáteszi: máj-, vese-, pajzsmirigy- és csonttumorokat már kezeltek az intézményben ilyen módon, de mellékpajzsmirigy kezelésére most először nyílt lehetőség nemcsak hazánkban, hanem Kelet-Közép-Európában is. Az orvos tudomása szerint Európában csak Spanyol- és Olaszországban végeznek hasonló eljárásokat.

A beavatkozás sikerességének záloga egy nagyon jó felbontású ultrahang készülék, hogy megfelelően lehessen látni a gyakran nagyon mélyen fekvő elváltozásokat, emellett szükséges a mikrohullámú berendezés és a megfelelő szaktudás is. 

Mivel nehezen vizsgálható és megközelíthető, esetenként csak néhány milliméteres elváltozásokat kezelünk, nagyon biztos kéz kell hozzá, hogy a tűt a megfelelő pozícióba lehessen irányítani, és ez biztonságosan történjen meg

– ismerteti a részlegvezető. 

Az érintett páciensek alapbetegségük miatt folyamatos nefrológiai és/vagy endokrinológiai gondozásra szorulnak, szükség esetén ezek a szakorvosok irányítják át betegeiket a Semmelweis Egyetem Onko-intervenciós Részlegére. A beavatkozást minden esetben alapos endokrinológiai kivizsgálás előzi meg, illetve az utógondozásban is fontos szerepet töltenek be az intézmény endokrinológusai.

A beavatkozás már egy alkalommal is meghozhatja a kívánt eredményt, bizonyos esetekben azonban előfordulhat, hogy évekkel később újra jelentkezik a probléma. Az eljárás többször is megismételhető, az első beavatkozás nem rontja a második lehetőségeit, ellentétben a nyitott műtéttel, ahol a korábban már megoperált nyakon egy második, esetleg harmadik műtét számos szövődmény lehetőségét hordozza magában. A beavatkozást akár többszöri nyitott műtéten átesett betegeknél is el lehet végezni – mondja dr. Deák Pál Ákos.


A Semmelweis Egyetem és a BioTechUSA-cégcsoport együtt az evészavarok ellen

2024. március 19.

A BioTechUSA-cégcsoport támogatásával a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Pszichoszomatikus Szakrendelője az elmúlt másfél évben egy innovatív önsegítő programot valósított meg az evészavarok családszempontú kezelésére. Döbbenetes tény, hogy a fiatal korosztályban anorexiában többen halnak meg, mint bármilyen egyéb mentális betegségben. A felépülést támogató, Jól(l)eszünk elnevezésű digitális eszközt egy sajtó háttérbeszélgetés keretében mutatták be a program megvalósításában közreműködő pszichológusok és pszichiáterek, illetve egy edzőknek szóló zárt workshopot is szenteltek a témának.

Fotó: 123rf.comA BioTechUSA-cégcsoport 2022-ben közel 5 és félmillió forint összeggel támogatta a Semmelweis Egyetemet (SE). A felek a támogatásból megvalósult eredmény nyilvános megosztására közös eseményt szerveztek, melynek középpontjában az evészavarok álltak. 

Délelőtt a sajtó képviselőinek mutatták be a Semmelweis Egyetem szakemberei, Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichológus, pszichoterapeuta, az SE Magatartástudományi Intézetének korábbi igazgatója, Dr. Purebl György pszichiáter, pszichoterapeuta, az SE professzora és egyben a Magatartástudományi Intézet igazgatója és Dr. Babusa Bernadett klinikai szakpszichológus, az SE Magatartástudományi Intézetének adjunktusa által létrehozott Jól(l)eszünk önsegítő programot.

A szakemberek a Ferentzy-Kiss Virág, a vállalat márka- és jótékony nagykövete által moderált beszélgetés során összefoglalták, hogy miért úttörő ez a kezdeményezés, pontosan kiknek szól és kiknek nem ajánlják a programot. Megválaszolták a kérdést, hogyan lehet elég hatékony a kezelés egy digitális eszköz segítségével és elmondták, milyen evészavar típusok esetén érdemes igénybe venni. Kitértek arra is, hogy miért kulcsfontosságú, hogy az evészavarok kezelésébe az érintett családokat is bevonják, mit jelent a vezetett önsegítés, melynek elvén működik a program és mi is az a 10 téma, ami köré szerveződik.

Beszéltek a BioTechUSA-cégcsoport anyagi támogatásából vásárolt VR-szemüvegről és szoftverről is, ami egy újfajta kiegészítő terápiás eszköz lehet az evészavarok kezelésében. Délután pedig egy limitált létszámú edzői körnek tartottak edukációs szemináriumot, ahol Nagy Dóra, a cég oktatási és sportszakmai csoportvezetője kérdezte az Egyetem munkatársait.

Súlyos, ugyanakkor kezelhető mentális betegség 

Az evészavarok kortól, nemtől, testalkattól függetlenül bárkit érinthetnek, gyakran hosszú évekig rejtve maradnak, gyakoriságuk sajnos évről-évre nő. Átlagosan több (2,5-5,5) év telik el, mire valaki a megfelelő kezelésben részesül. A fiatal magyar nők 3%-a érintett, a betegség legismertebb megnyilvánulási formái – a teljesség igénye nélkül – az anorexia nervosa, a bulimia és a falászavar. 

Az anorexia nervosa vezető tünete a kóros soványság, ennek ellenére a betegek rettenetesen félnek attól, hogy el fognak hízni.
A bulimia kontroll nélküli falásrohamokat, illetve az azt követő kompenzáló eljárásokat – mint például önhánytatást, hashajtózást, koplalást vagy túlzásba vitt testedzést – jelenti. 
A falászavar esetében nincsenek kompenzáló viselkedésformák, ezért az ebben szenvedők közel 50%-a túlsúlyos vagy elhízott. Ez egyébként a férfiak körében leggyakrabban előforduló evészavar típus, a betegek 40%-a jellemzően férfi.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...23...224