

Információk, érdekességek
Marcellina: A zene az életem, a betegség is csak egy időre állíthat meg
2024. november 16.
Hogyan élted meg azt az időszakot, amikor teljes némaságra kényszerültél? Milyen érzés volt a hangod nélkül élni?
Az első reakcióm pánik volt. Attól féltem, mi lesz, ha többé nem tudok énekelni. Emlékszem, 19 évesen már átestem egy kétoldali hangszálcsomó problémán, amelyről Dr. Balázs Boglárka, aki az akkori idők egyik legjobb specialistája volt, azt mondta, hogy fel kell adnom az énekesnői álmaimat. Csodával határos módon azonban a Máriaremetei nagytemplomban és Boglárka segítségével, valamint egy sikeres rehabilitációval elkerültük a műtétet, és azóta sem volt problémám, mert a megfelelő technika és tudatosság mindig megelőzést jelentett. Most azonban nagy hibát követtem el, amikor nem vettem komolyan az elhúzódó betegségemet, és lázasan vállaltam fellépéseket, mert azt hittem, ezek fontosabbak. Az egészség mindennél előbbre való, ezt most megtapasztaltam.
A hangom nélkül élni egyszerre volt nehéz és vicces. Például amikor vásárolni próbáltam, először pantomimmal próbáltam kommunikálni, amire az eladó is mutogatva, suttogva reagált, és ezen mindannyian jót nevettünk. Később már egy kis füzetet használtam, amely a leghűségesebb társammá vált ebben az időszakban. Bár ez is időigényes volt, és egy idő után csak egyszavas válaszokra redukálódott a kommunikációm. Ez a tapasztalat kissé visszahúzódóvá tett, de rájöttem, hogy a tevékenységeim, mint például a videoklipjeim befejezése, úszás, vagy a fürdőruha bemutatók az interneten, mind pozitív energiákat szabadítottak fel, amelyek segítették a gyógyulásomat.
- Mit jelentett számodra az a pillanat, amikor a doktornő engedélyt adott, hogy újra beszélj? Hogyan változtatta meg az életedet?
Nem emlékszem pontosan, mit mondtam először, de hatalmas feszültség szakadt ki belőlem. Egyszerűen csak felpattantam, és szorosan átöleltem a doktornőt, szinte megfojtva őt az örömömben. Az első néhány napban még mindig visszafogtam magam, mert annyira megszoktam, hogy vigyáznom kell a hangommal. A doktornő nagyon megdicsért, mert szerinte a legtöbben nem veszik komolyan a csendkúrát, de én végig nagyon szigorúan betartottam. Tudtam, hogy mit kockáztatok!
- A rehabilitációd során Sümegi Eszter támogatott. Milyen közös munkátok van a hangod újraépítésében, és milyen kihívásokat tartogat ez az új „harc”?
Eszterrel most szerdán kezdek órákat, és ha minden jól megy, a folyamat körülbelül másfél hónapig tart majd. A fokozatosság és a tudatos odafigyelés elengedhetetlen a legyengült hangszalagok esetében. A Bel Canto éneklési technika garantálni fogja a hangszalagok megerősödését, de semmiképp sem szabad túlterhelni őket.
- Még mindig megvan benned az a tűz, hogy újra színpadra állj és énekelj? Mit gondolsz, milyen új energiákat és erőt hoz ez a tapasztalat a következő fellépéseidre?
A zene, az éneklés és a színpad az életem, és a belső tűz ugyanúgy ég bennem, mint fiatalkoromban. Az egyetlen különbség, hogy most már tudom, hogy a hangom megterhelhetősége megváltozott. Óvatosabban kell vállalnom a fellépéseket, különösen a kezdetekben, hogy ne ártsak magamnak.
Meditációval visszafejlődik az agy stresszközpontja
2024. november 07.

A meditálástól nemcsak azért érezzük jobban magunkat, mert időt szántunk a lazításra, hanem konkrét, kimutatható változások történnek agyunknak a stresszel, a memóriával és érzelmekkel kapcsolatos területein – emeli ki a Harvard Egyetem hírportálja.
A Harvard Medical School-ban régóta zajlanak kutatások a meditációt illetően. Azt az eddigi tanulmányok is kimutatták, hogy az agykéregben alapvető változások következnek be a meditálóknál, hiszen esetükben vastagodást figyeltek meg a figyelemmel és az érzelmi feldolgozással kapcsolatos agykérgi területeken. Azt azonban eddig nem tudták bizonyítani, hogy ez a változás valóban összefüggésben áll a meditációval.
Most viszont a Massachusetts Egyetem munkatársai MR-felvételeket készítettek a kutatásban részt vevő alanyok agyáról két héttel a 8 hétig tartó meditációs folyamat előtt, és két héttel utána. Az alanyok a kísérlet 8 hete alatt átlagosan napi 27 perc tudatosság meditációt végeztek. Ettől nemcsak arról számoltak be, hogy a nap folyamán jobban érezték magukat, hanem hipokampuszukban megnövekedett szürkeállomány sűrűsödést figyeltek meg.
Ez a terület felelős a tanulásért és a memóriáért, valamint a részvétért, az énérzetért és az önelemzésért, vagyis ezek a területek fejlődtek a meditáció során. És ami még ennél is érdekesebb, csökkent a szürkeállomány sűrűsége az agy amigdalának nevezett stresszközpontjában, vagyis a stresszel és szorongással kapcsolatos agyi területen. Természetesen az MR-felvételeket kontrollcsoporton is elkészítették, és náluk nem figyeltek meg semmilyen változást – számol be a The Harvard Gazette cikke.
Szívbetegség lehet a long-COVID következménye?
2024. november 04.
a már egyre több vizsgálat elemzi a long-COVID jelenséget, ami a koronavírus fertőzés után hónapokkal, évekkel fellépő tünetek, betegségek kialakulására vonatkozik. Az már közismert, hogy a COVID hosszú távon is leginkább légzőrendszeri és szív-érrendszeri panaszokat okozhat, bár valójában bármilyen szervrendszert érinthet. Dr. Ferenczy Péter, a KardioKözpont kardiológusa most azokra a kardiológiai tünetekre hívta fel a figyelmet, amelyeket ajánlatos kivizsgáltatni.
Hogyan károsíthatja a COVID-fertőzés a szív-érrendszert?
A COVID okozta panaszokat ma már időbeliség szerint is el lehet különíteni: a tünetek jelentkezhetnek már közvetlenül a fertőzés közben, a fertőzés után (negatív PCR teszt mellett) ún. post-COVID tünetegyüttesként, vagy akár hónapokkal később, ún. long-COVID szindrómaként. Mindhárom szakaszban igen gyakran kardiológiai problémák jelentkeznek, amelyek jellemzően nem életveszélyesek az akut fázis lezajlása után, de jelentősen befolyásolják a páciensek életminőségét, és lassan javulnak. Annak, hogy a szív-érrendszer károsodik, több oka is lehet a koronavírus fertőzéssel összefüggésben:
– Oxigénhiány: sokan tapasztalhatták az első hullámok idején, hogy a súlyosabb fertőzések oxigénhiánnyal járnak – ez volt a kórházi ellátások egyik fő oka is. Ez a probléma még enyhébb formában is arra kényszeríti a szívet, hogy erősebben dolgozzon, ami veszélyes lehet a már korábban is szívbeteg személyeknél, hosszú távon pedig mindenkinél károsíthatja a szív szöveteit.
– Miocarditis (szívizom-gyulladás): a COVID vírus elsődlegesen a tüdőt támadja, bár ahhoz is hozzájárulhat, hogy a szervezet túlzott immunválaszt produkáljon, ami fokozza a gyulladást szerte a testben. Ha pedig a szívizomban jelentkezik gyulladás, akkor romlik a szív pumpafunkciója és az elektromos jelek továbbításának képessége is. Súlyosabb formában ez a probléma szívritmuszavarhoz, szívelégtelenséghez is vezethet.
– Citokin-vihar: ez a sokat emlegetett kifejezés arra vonatkozik, hogy a vírus elleni védekezés részeként az szervezet felszabadíthat egy citokin nevű anyagot (ez a sejtek által termelt gyulladásos mediátorok összefoglaló neve), ami segíti a sejtek kommunikációját és a vírus elleni harcát. Ha azonban ez reakció eltúlzott, az arra érzékeny személyeknél erős gyulladás alakulhat ki és olyan egészséges szövetek és szervek is károsodhatnak, mint a vese, a máj és a szív.
Javul a szívelégtelenség a fekete csokoládé hatására
2024. október 07.
A fekete csokoládé újabb gyógyhatását mutatta ki egy nemzetközi tanulmány: a szívelégtelenség kezelését is segíti a kedvelt édesség.
Az étcsokoládé a legősibb gyógyszerek közé tartozik, és az utóbbi években kiterjedt vizsgálatok megerősítették vérnyomáscsökkentő hatását idősebb felnőtteken és köhögés elleni tulajdonságát gyermekeken is.
Fekete csokoládé a a keringéses betegségekre
Andreas J. Flammer svájci kutató vezette azt a 15-tagú nemzetközi munkacsoportot, amelyik a keringési elégtelenségben szenvedő betegek gyógyítására használta a fekete csokoládét. A tanulmányt az European Heart Journal közölte.
A kardiológiai rendkívüli fejlődése miatt mind több a szívelégtelenség esetek száma. A régebbi gyógyítási módszerek mellett sok heveny szívinfarktus miatt ellátásra szoruló beteg a szívroham korai szakában meghalt. Ma ezeket általában sikerül megmenteni, de a szívizom ereje, teljesítménye csökken és gyakran keringési elégtelenség alakul ki.
Egyik csoport álcsokit, a másik 70 %-os csokoládét kapott
A kutatók húsz önként jelentkező beteget vizsgáltak. Ezek enyhe szívelégtelenségben szenvedtek és a jelenlegi optimális gyógyszerelésben részesültek. A megfigyelési idő során véletlenszerű elrendezésben a csoport egyik fele kezdetben napi négy dekagramm 70 százalékos töménységű étcsokoládét evett, a másik csoport ugyanolyan súlyú és megkülönbözhetetlen külsejű, ugyanolyan édes „álcsoki” szeletet kapott, amelyben semmi nem volt a kakaóbab biológiailag kedvező flavanol anyagaiból.
Ez volt a rövid vizsgálat, majd következett az egyhónapos tanulmány, amelynek során a résztvevők a csokoládéból vagy az álcsokoládéból naponta két szeletet ettek meg, ez napi nyolc gramm csokoládénak felelt meg. A valódi csokoládét és az azonos küllemű kontrollszeleteket a világ legnagyobb élelmiszeripari csoportja a vizsgálathoz külön készítette.
Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kór?
2024. október 05.
Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kóros esetek egyharmada – állítják a Cambridge-i Egyetem kutatói.
A The Lancet Neurology folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók népességi adatokat elemeztek, hogy megállapítsák a betegség hét kockázati tényezőjét.
A legfontosabb kockázati tényezők
A szellemi leépülést eredményező betegség kialakulásában fő kockázati tényező a középkori cukorbetegség, a középkori magas vérnyomás, az elhízás, mozgásszegény életmód, a dohányzás, a depresszió és az alacsony iskolázottság – mutatták ki a szakemberek, akik szerint az Alzheimer-kóros esetek egyharmada olyan életmódbeli tényezőktől függ, amelyeken változtatni lehet.
A kapott adatok alapján megvizsgálták, hogy ezen kockázati tényezők csökkentése miként hatna az Alzheimer-kóros betegek számára.
Megállapították, hogy minden egyes tényező 10 százalékos csökkenése 8,8 százalékkal csökkentené a betegek számát Nagy-Britanniában, ez mintegy 200 ezerrel kevesebb beteget jelentene 2050-re – ismertette a tanulmányt a BBC honlapja.
Egyre több az Alzheimeres beteg
Szakemberek becslése szerint több mint 106 millió Alzheimer-kóros beteg lesz 2050-re világszerte, háromszor annyi, mint 2010-ben.
Bár nincs mód a betegség gyógyítására, tehetünk lépéseket azért, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának kockázatát idősebb korban. Ismerjük a kockázati tényezőket, amelyek gyakran szorososan összefüggenek egymással – hangsúlyozta Carol Brayne, a Cambridge-i Egyetem Közegészségügyi Intézetének professzora.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...171819...245

