


Információk, érdekességek
Karácsonyi ajándék önmagadnak
2018. december 24.
Karácsonykor kicsit mintha megállna az idő. Estére elcsendesedik a világ, gyertyák gyúlnak, fények veszik körbe a világot. Minden meseszerűvé válik. Illatok, fények, ízek kavalkádja. Fenyőillat lengi be a szobát, és a levegőben ott a várakozás. A csodavárás pillanata. Ez az a pillanat, amire heteken át, sokan hónapokon át készülnek. Ezekben a hetekben kicsit úgy érezzük, az ajándékok kibontása mellett majd a Sors is tartogat nekünk valami csodát.
Aztán pár nap múlva azt látjuk, az ajándékok ott vannak ugyan, de a várva várt „igazi” csoda elmaradt.
Az utóbbi hónapok családállításai rengeteg felismerést hoztak számomra is. Legfőképpen azt, hogy nagyon nehéz önmagunkkal szembenézni. Felismerni azt, hogy amit eddig magunkról gondoltunk, az nem igaz. Megtanultunk úgy hazudni önmagunknak, hogy el is hisszük saját hazugságainkat. A lelkünk azonban tudja, hogy rossz irányba haladunk, nem önvalónk szerint élünk. Azt gondoljuk, szeretjük a másikat. Aztán kiderül, nem szeretjük saját magunkat sem, és mivel elzárjuk szívünket az érzelmek elől, másokat sem tudunk szeretni. Nem tudunk szeretetet adni és befogadni. A családállítások egyik gyakori témája a szeretet elfogadása, adása.
Azt gondoljuk, nőies nők vagyunk, és nem vesszük észre, hogy anyáink, nagyanyáink, esetleg dédanyáink mintáit hordozzuk, akik szintén bezárták szívüket a szeretet előtt, az érzelmek előtt. Nehéz sorsuk miatt kemény, hideg nőkké váltak. Pedig ha erre a mintára már tudatosan visszaemlékezünk, akkor megtaláljuk azokat a pillanatokat, amelyek már rég erre szerették volna felhívni a figyelmünket. Utólag már annyira egyértelműnek tűnik, de míg megfejtjük a rejtvényt, addig lehet, hogy sok csalódáson megyünk keresztül. Bárhol tartasz azonban, azt ne feledd el, ami eddig történt, annak pontosan úgy kellett történnie. Ne gondolkodj azon, hogy „mi lett volna ha….” Arról a pontról tudsz tovább lépni, ahol most állsz. Nem tudjuk kihagyni a lépcsőfokokat, nem léphetünk az elsőről az ötödikre.
Vérnyomásmérő karácsonyra? – A szakorvos 4 tanácsa
2018. december 23.

A legfontosabb szempontok
1. A higanyos készüléket csak szakértőnek érdemes használni
A kardiológiai rendelőkben többnyire higanyos készülékekkel mérnek, amelynek működtetéséhez szükséges a gyakorlat és a képzettség, mert „hallgatózni” is tudnia kell a használójának. Kapocsi doktornőtől tudható, hogy a higanyos vérnyomásmérő kiszorult a mindennapos gyakorlatból, az orvosok is csak speciális esetben használják, a betegeknek ez nem javasolt önálló mérésre. Erre a célra a félautomata, illetve automata felkaros vérnyomásmérők a legpraktikusabbak. Az automata vérnyomásmérők alapvetően áramlást mérnek, és abból számolnak vérnyomás értékeket, amelyek bizonyos számítások miatt kismértékben pontatlanok lehetnek. Ezzel tisztában vannak a kardiológusok is, ezért a vérnyomásnapló értékelésénél ezt a szempontot figyelembe is veszik például ritmuszavarok esetén.
2. Ismerni kell a készüléket a félautomata és az automata készülék közt
A félautomata vérnyomásmérő abban különbözik az automata vérnyomásmérőtől, hogy mérés során egy pumpa segítségével tudjuk felfújni a mandzsettát, míg automata készülék esetén bekapcsolás után egy gomb megnyomásával indítható a mérés. Ez utóbbi praktikusabb, különösen, ha idősebb, beteg személyről van szó.
Advent misztériuma - varázslat hétről hétre!
2018. december 19.
Sokan nem tudják, de az advent nem csak a karácsonyt megelőző 4 vasárnapból áll, hanem már jóval hamarabb elkezdődik. Tulajdonképpen szeptember 29. Mihály nap ünnepével kezdődik meg ez az ünnepkör. Majd a karácsonyig tartó időszak a belső megpróbáltatások ideje, Rudolf Steiner tanait követők szerint. Mi történik ekkor bennünk?
Ebben az időszakban egyre hamarabb sötétedik, így kevesebb fény ér minket. Hajlamosabbak is lehetünk a negatív érzelmekre, hangulatokra. Ugyanakkor óriási lehetőség az advent időszaka az előrelépésre és fejlődésre. Szellemi ezoterikus megközelítésben égi hierarchiák segítik életünk. Angyalok, arkangyalok, stb. akik visszahúzódnak az advent alatt. Segítve a befelé fordulást az önmagunkon való munkát. Minden héten más és más erényben fejlődhetünk.
A negatív hatások ellen
Ebben az időszakban olyan erkölcsi tulajdonságokat fejleszthetünk ki, erősíthetünk meg magunkban, melyekre a mindennapok során, nem figyelünk. A sötétség, a mélység erőit is felszabadítja, hogy fejlődni, változni tudjunk.
Mikulás nap - finn, norvég, holland és orosz szokások
2018. december 06.
A Mikuláshoz kapcsolódó szokások, illetve a karácsonyhoz fűződő tradíciók széles tárháza nyílik meg előttünk, ha az egyes országok hagyományait alaposan górcső alá vesszük.
Karácsony ünnepe számos érdekességet, és különbséget rejt Földünk országait tekintve.
Mikulás napi és karácsonyi érdekességek a világ országaiban
Finnország
Lappföld Joulupukki és Joulumuori, azaz a Mikulás és feleségének hivatalos otthona a keresztény hiedelmek szerint. A ténynek, miszerint az északi-sarkköri Korvatunturi, másnéven Fülhegy rejti a Mikulás házát, csupán az Egyesült Államok hagyománya mond ellent, amely ezt az Északi-sarkra teszi.
Lappföldön található a Mikulás műhelyfalva, ahol egész évben találkozhatnak az oda látogatók az igazi Télapóval, emellett betekintést nyerhetnek egy manókkal és édességekkel teli varázslatos világba. Az Északi-sarkkörön működik az a postahivatal is, ahová a világ összes gyermekének kívánsággal teli levele érkezik magához a Mikuláshoz.
A Mikulás december 5-én éjjel indul szétosztani ajándékait rénszarvas húzta szánján, amelynek a gyermekek december 6-án reggel örülhetnek. Meglepetésként az esetek döntő többségében a tradicionális karácsonyi édességet, a fahéjas, gyömbéres és szegfűszeges finn kekszet ajándékozza a gyermekeknek. Érdekesség, hogy az amerikai és a finn hagyományok ismét különböznek: míg Santa Claus szánja tud repülni, addig ez a lappföldi Mikulás járművére nem igaz.
Koszorú advent idején
2018. december 02.
Az advent a várakozás, a bűnbánat ideje, felkészülés Jézus születésének ünnepére. Maga a szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. Az adventi négy hét az ünnepre való lelki ráhangolódást szolgálja, kezdete az András naphoz - november 30. - legközelebb eső vasárnap.
Régen éjféli harangszó jelezte kezdetét, egyúttal pedig az egyházi év megnyitását is. Advent idején a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére jártak, amit - a középkorból eredeztetett kifejezésekkel - angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Máriának ajánlottak.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...222324...61