

Információk, érdekességek
Segíti a fogyást a tojásreggeli
2008. augusztus 19.
Egy tanulmány szerint két tojás reggelente 65 százalékkal több testtömeg leadásához vezet.
Amerikai kutatók kimutatták, hogy a tojásfogyasztás segíthet a túlsúlyos felnõtteknek a fogyásban, és energikusabbá teheti õket. 25-60 éves, túsúlyos illetve elhízott felnõttek részvételével végzett kísérletükben arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik kalóriaszegény diéta részeként reggelente két tojást fogyasztottak, 65 százalékkal nagyobb tömeget tudtak leadni, 61 százalékkal nagyobb testtömeg-index csökkenést értek el, és nagyobb energiaszinttel rendelkeztek, mint azok, akik édes péksüteményeket.
A szabadban töltött idõ jót tesz a gyerek szemének
2008. augusztus 17.
Rövidlátást okozhatnak az olyan tevékenységek, melyek során hosszú ideig közelrõl nézünk valamit.
A rövidlátás az elmúlt évtizedekben népbetegség lett. A magasabban iskolázott emberek több mint 80 %-a szenved tõle. A Sydney Egyetem munkatársaként dolgozó Rose és kollégái az Ophthalmology címû folyóiratban tették közzé eredményeiket. Az olyan tevékenységek, melyek során hosszú ideig közelrõl nézünk valamit (pl. olvasáskor), rövidlátást okozhatnak.
Tumort okozott a hidratálókrém: jaj az egereknek
2008. augusztus 17.
Egyes, gyakran használt krémek bõrrákot okozhatnak, legalábbis egereknél - közölték amerikai kutatók.
További vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, kialakulhat-e hatásukra embereknél is daganat.
A felnõttkori csontok titka a gyermekkori tejivás?
2008. augusztus 16.
A gyermekkori tejtermék-fogyasztás javítja a csontok felnõttkori állapotát.
Egy csapat amerikai kutató szerdán közzé tette új tanulmányát, mely szerint a gyermekkorban elfogyasztott tejtermékek javíthatják a csontok felnõttkori állapotát.
Vírusfertõzések ellen is hat a szklerózis multiplex elleni új szer
2008. augusztus 16.
Úgy tûnik, bizonyos vírusfertõzések kezelésére is alkalmas lehet, beleértve a HIV-vírust is.
A humán próbák zajlanak azzal a szklerózis multiplex elleni szerrel, mely úgy tûnik, bizonyos vírusfertõzések kezelésére is alkalmas lehet, beleértve a HIV-vírust is - közölték amerikai kutatók. Az FTY720 jelû, fingolimod elnevezésû szer kis adagja kísérleti egerekben három nap alatt eltûntetett egy agyhártyagyulladást okozó vírusfertõzést.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...392393394...472

