


Információk, érdekességek
Sajtos-tejfölös csirke
2019. január 28.
Úgy lesz az igazi, ha cserépedényben (római tálban) sütjük.
Hozzávalók:
8 alsó és/vagy felső csirkecomb
2-3 nagyobb fej vöröshagyma
kb. 20 dkg trappista sajt
4 dl tejföl
só, bors, pirospaprika, liszt
Elkészítése:
A liszttel elkeverünk egy kávéskanálnyi borsot, ugyanennyi pirospaprikát. Ebbe beleforgatjuk a besózott csirkecombokat, majd a kivajazott (lehetőség szerint cserép)edénybe fektetjük.
Ezt teljesen befedjük a karikákra vágott (ízlés szerint sózott) vöröshagymával. Ezután meglocsoljuk a tejföllel, és a sajtot ráreszeljük.
Sütőbe tesszük. 1 óráig lefedve pároljuk, majd tetejét levéve szép pirosra sütjük.
Szükséges a marhahús-fogyasztás csökkentése
2019. január 27.

Az Oxford Martin Schoolnak a Világgazdasági Fórum (WEF) számára készített kutatásából az is kiderül, hogy 2010-ben a marhahús-előállítás az élelmiszertermeléssel kapcsolatos üvegházhatású gázok kibocsátásának 25 százalékáért volt felelős. Az alternatív fehérjeforrások azonban jelentősen csökkenthetik a kibocsátást.
Kétszáz kilokalória tápértékű marhahús előállítása 23,9 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Összehasonlításul ugyanennyi tápértékű bab, búza vagy dió előállítása során csupán egy kilogramm, vagy ennél is kisebb mennyiségű szén-dioxid kerül a légkörbe. Egyéb fehérjeforrások előállításánál ez az érték némileg magasabb, de még mindig jóval alacsonyabb, mint a marhahús esetében: a tofunál három kilogramm, a sertéshúsnál négy kilogramm, a csirkehúsnál pedig hat kilogramm körüli mennyiséggel kell számolni.
Pirítós saláta
2019. január 25.
A nagy evés-ivások időszaka után jól jön néhány könnyedebb fogás, amely kíméli a gyomrot. Például ez.
Hozzávalók:
4 db paradicsom, fél jégsaláta, 1 lilahagyma, só, oregano, bazsalikom, 2 vékony szelet kenyér, 2 gerezd fokhagyma
Elkészítése:
A kenyereket beteszem pirulni a sütőbe, addig a zöldségeket megmosom, kockákva vágom. Ezután egy nagy tálba teszem őket, megszórom a fűszerekkel ízlés szerint és sóval. A pirítóst bedörzsölöm a fokhagymával, kockákra vágom és a salátához keverem.
Frissen a legjobb, de amikor a kenyér kicsit "összeszottyad", akkor is finom és tápláló!
A túlzott cukorfogyasztás öregít
2019. január 22.
A dohányzás, a stressz, de akár napi két pohár cukrozott üdítő is jelentősen megnövelheti a bőr korai öregedését okozó, és az egész szervezetet károsító szabadgyökök mennyiségét.
Szabadgyökök és antioxidáns
Szervezetünkben az anyagcsere folyamán, természetes úton is létrejönnek szabad gyökök. A szabad gyökök tulajdonképpen olyan molekulák, melyek párosítatlan elektronnal rendelkeznek. Ezek a molekulák gyorsan reakcióba lépnek más molekulával, melyektől elektront vonnak el a stabilitásuk eléréséhez. Ezt a környezetéből igyekszik mielőbb felvenni a molekula, a „szabad kapacitást” pedig a szervezetünk bármely ép sejtjében képesek megtalálni, károsítva ezzel a sejt molekulaszerkezetét.
A negatív hatások ellen az antioxidánsok védenek.
Az antioxidánsok – főként enzimek, vitaminok és ásványi anyagok - feláldozzák saját elektronjaikat annak érdekében, hogy az ép sejteket megóvják. A szervezet egyensúlyra törekszik a szabadgyökök és az antioxidáns védelem biztosításával a jó és rossz szabadgyökök között.
A cukor is növeli a szabadgyökök mennyiségét
A University of Buffalo kutatói egy korábbi vizsgálatuk során megállapították, hogy a túlzott cukorfogyasztás egy olyan tényező, amely drasztikusan képes megemelni a szervezetben a szabad gyökök mennyiségét. A résztvevők 3 dl vízben feloldott, 75 g glükózt fogyasztottak el. Ezt megelőzően, majd ezt követően – az első, második és harmadik órában is - vérmintákat vettek tőlük. A 75g glükózt tartalmazó - nagyjából két doboz kóla cukortartalmával megegyező - folyadék elfogyasztását követő, első mérés során a résztvevők szervezetében lévő szabad gyökök mennyisége jelentősen megemelkedett, két óra múlva pedig több mint kétszeresére nőtt.
Svéd ropogós kenyér
2019. január 20.
Egyszer kell csak nekiállni, és megcsinálhatunk egy nagyobb tételt, hiszen sokáig eláll. Sokkal finomabb, egészségesebb és menőbb, mint a bolti! kell csak nekiállni, és megcsinálhatunk egy nagyobb tételt, hiszen sokáig eláll. Sokkal finomabb, egészségesebb és menőbb, mint a bolti!

250 g rozsliszt, plusz egy kevés a nyújtáshoz
100 g kenyérliszt
1 tk instant élesztő
1 ek köménymag
1/2 tk só
200-250 ml langyos víz
Elkészítése:
1. A kétféle lisztet, az élesztőt, a köménymagot és a sót keverjük össze egy nagy tálban. Nyomjunk a közepébe ököllel mélyedést, és annyi vizet adjunk hozzá, hogy összekeverve kemény tésztát kapjunk.
2. Borítsuk a tésztát lisztezett deszkára, és dagassszuk 10 percig, amíg sima és ruganyos nem lesz. Készíthetjük a konyhagép dagasztókarjával is, ebben az esetben 7 percig dagasszuk. Takarjuk le, és hagyjuk 45 percig kelni.
3. Osszuk a tésztát 20 darabra, mindegyiket formáljuk golyóvá. A sütőt melegítsük elő 230 fokra (a gázsütőt 8-as fokozatra).
4. A nyújtódeszkát hintsük meg bőven rozsliszttel, és mindegyik tésztagolyót nyújtsuk ki 11 cm-es köralakra. Szurkáljuk meg a korongokat villával.
5. Előmelegített sütőben, több adagban süssük meg (2-5 perc), hogy barna és ropogó legyen. A sütőből kivéve tegyük rácsra hűlni. Légmentessen tárolva akár 2 hónapig is eláll.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...123124125...301