Információk, érdekességek

Szívátültetés a legkisebbeknél – Tíz éve már itthon is!

2018. március 14.

Tavaly a gyermekszív-transzplantációt, idén a csecsemőkön végzett első beavatkozást ünnepli a szakma. Ez a kardiológia igazi sikertörténete. A Magyar Kardiológusok Társasága ennek alkalmából irányítja rá újból a figyelmet erre a nagyon nehéz, és hazánkban igazán bravúrosan végzett orvosi munkára, amelyben nemzetközileg is kiemelkedően teljesítünk. Ma már nem veszítünk el egyetlen gyermeket sem a műtét során, és az azt követő tíz évben is alacsony, 5-8 százalékos a halálozás. Ez azt jelenti, hogy az életet veszélyeztető helyzetekben valós megoldás a szívátültetés.

Egy évtizede, 2008 óta ad Magyarországon is reményt a szülőknek a csecsemőkön végzett szívtranszplantáció. Gyakorlatilag az élettel összeegyezhetetlen, vagy idővel az életet veszélyeztető rendellenességekre hozott megoldást a szívtranszplantáció, ami a gyerekeknél és a csecsemőknél lényegesen később vált létező technikává.

Hosszas előkészület 

Míg a felnőtt betegeknél a szívtranszplantáció lehetősége hazánkban is fennáll már az 1990-es évek óta (az első szívátültetés 1992-ben volt), gyermekek számára ez a megoldás még sokáig nem volt hozzáférhető. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a gyermekeknek hasonló korú donorra van szükségük, ehhez a hozzáférés nehezebb volt akkoriban, illetve sokáig késleltették az eljárást a bizonytalan hosszútávú eredmények. Hosszas szakmai vita előzte meg, hogy érdemes-e mondjuk egy végstádiumú szívizomgyengeséggel küzdő kis beteget transzplantálni, mert nem nagyobb-e a műtét kockázata, vagy az azt követő kritikus időszak veszélye, mint a rendellenesség rizikója.


A szíve viszi el a legtöbb magyart

2018. február 23.

Az unióban Magyarország harmadik helyen áll a keringési betegségekben elhunytak számát tekintve, ráadásul itthon a szívizom elégtelen vérellátásával járó ischaemiás szívbetegségekben halnak meg a legtöbben.

A szívünk az egyik legfontosabb szervünk, percenként körülbelül 72-szer dobban, azaz húzódik össze, ami azt jelenti, hogy egy átlagos élet alatt ez körülbelül 2,5 milliárdszor ismétlődik meg. A testünkben nagyjából 5,6 liter vér található, amit a szív percenként háromszor keringet át a szervezetben. A szívünkre ráadásul minden kihat: a táplálkozásunk, az életmódunk, a minket érő stressz, a zaj, sőt a gondolataink is. Így nem csoda, hogy az ischaemiás, azaz a szívizom elégtelen vérellátásából adódó szívbetegségek Magyarországon a halálesetek 30%-áért felelősek, de világszinten is ez a vezető halálok 17%-kal. A nemek közel hasonló arányban érintettek itthon: 2016-ban a magyar nők 32%-a, míg a férfiak 27%-a hunyt el ilyen okból.

Sajnos Európában több szempontból is dobogósok vagyunk ezen a téren: szív- és érrendszeri megbetegedés, illetve szívinfarktus miatt fekszünk kórházban a legtovább (átlagosan 11 napot, szemben a sereghajtó Dániával, ahol ez csak 5,5 nap). Emellett Németország után nálunk írják fel a legtöbb magas vérnyomás elleni gyógyszert, 2000 és 2013 között majdnem megduplázódott a kiállított receptek száma: ez azt jelenti, hogy 1000 emberre átlagosan közel 550 adagra szóló vény jut. Ha a hazai régiókat nézzük, 1998 és 2010 között az Észak-Alföldön haltak meg a legtöbben szívbetegségben, de Észak-Magyarországon is jelentős növekedés volt tapasztaltható. A legkevesebben Közép-Magyarországon voltak érintettek.


Földre szállt Hold a Zselicben

2018. január 25.

Nem mindennapi kinccsel gazdagodott a Kaposvár közelében található Zselici Csillagpark. Egy valódi holdkőzetet, méghozzá Közép-Európa egyik legnagyobb holdi eredetű mintáját láthatják az erdei élményközpont látogatói.

A Zselici Csillagpark Magyarország legkevésbé fényszennyezett területe, ezért ideális helyszíne a különféle csillagászati témájú programoknak és égbolt megfigyeléseknek. Emellett impozáns méretű meteoritgyűjteménnyel is rendelkezik, ahol a Föld számos pontján megtalált, a világűrből származó kőzeteket csodálhatnak meg a látogatók. Ezek sora bővült egy újabb különlegességgel: egy eredeti holdkőzettel.

A lelet sajátossága, hogy nem az amerikai Apolló- vagy a szovjet Luna-űrmissziók hozták magukkal, hanem meteoritként érkezett a Földre. Valószínűleg egy kisbolygó vagy üstökös egykoron a Hold felszínének ütközött és a becsapódás ereje kisebb-nagyobb darabokat szakított ki belőle. Ezeknek a daraboknak egy része meteorit formájában a Földre hullott. Elsősorban az Antarktiszon, az Arab-félszigeten és Észak-Afrika sivatagaiban találtak a kutatók eddig ilyen kőzetdarabokat.

A Zselici Csillagparkban bárki által megtekinthető holdkőzet Algériából, a valaha felfedezett legnagyobb holdi meteorithullásból származik. A nagyjából 5 cm hosszú, 25 g súlyú, a holdfelszíntől való elszakadás nyomait magán viselő lelet Magyarország legnagyobb, nyilvánosan bemutatott holdkőzete. Csak összehasonlításképpen: az ELTE Természettudományi Karán őrzött és a nagyközönségnek csak ritkán bemutatott holdkőzetek mindössze néhány tized grammosak.


Börtönbe kell vonulnia Geréb Ágnesnek

2018. január 14.

Elutasította a perújítási kérelmet a Fővárosi Ítélőtábla kedden, így jogerős maradt a Geréb Ágnes ügyében 2012-ben hozott döntés: a vádlottat jogerősen két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

A Fővárosi Ítélőtábla honlapján közölte: kedden ítéletet hirdetett G. Á. terhelt ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügy perújítási eljárásában, és megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Felidézték: a Fővárosi Bíróság a 2011. március 24-én kihirdetett ítéletével G. Á. elsőrendű vádlottat bűnösnek mondta ki halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében és maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében, ezért két év fogházra ítélte és öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10-ei jogerős ítéletével a mellékbüntetést tíz évre növelte, valamint mellőzte a fogházbüntetés felének letöltése utáni feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.


Szerencsés vagyok, mert sok mindent megélhettem – Beszélgetés Charlie-val

2017. december 01.

Charlie

Ikonikus hangszín, ikonikus dalok meglepő szövegkörnyezetbe ágyazva. 70 éves születésnapja alkalmából egy beszélgetés során próbáltuk megfejteni Charlie titkát. De szó szerint csak próbáltuk, mert még így, hatalmas sikerei tudatában is annyira szerény, hogy mindig vissza kellett terelgetni a beszélgetést saját magára, mert állandóan másokról, barátairól, pályatársairól mesélt. 

Horváth Charlie Liszt Ferenc-díjas énekes, dalszerző, tucatnyi különböző díj tulajdonosa (legutóbb a magyar zeneművészet kategóriában Regionális Prima Díj 2016), zenekari munkásság, szólókarrier – 34 önálló album és számtalan válogatásban való részvétel –, Eurovíziós Dalverseny, filmszerepek, külföldi fellépések szinte az egész világon.
Ötven év színpadi jelenlét „lecsupaszított” mérlege.

  • Az évfordulók valahogy mindig arra késztetik az embert, hogy csináljon egy értékelést. A hetven életév, ebből ötve év a pályán gyönyörű, szép évforduló. Csináltál te is ilyen mérlegelést?

Szinte hihetetlen, mennyi minden történt ez alatt az idő alatt. Sajnos a barátok közül is – talán kettő volt vagy három – az egyik már elment, ő Somló Tamás. Legalább harminc könyv kellene, de nemcsak nekem, a kollégáknak is, hogy mindent megírjunk, amiket átéltünk. Hogy milyen korban születtünk, mi minden történt azóta és közben, mennyi mindent felvállaltunk. Abban az időben az úgynevezett kultúrpolitika irányította a zenészeket és döntötte el a sorsukat.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...979899...240