Információk, érdekességek

Beszélgetés ifj.Richter Józseffel

2018. április 16.

A 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál záró gálaestjén január 23-án adták át az Arany Bohóc-díjat ifj. Richter Józsefnek, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójának. A magyar csapat a cirkusz világ „Oscar-díja” mellett három különdíjat és a közönség díjat is megkapta a több mint négyezer ember előtt bemutatott produkcióikért.

Hetedik generáció, 250 év, világsiker

  • Más 25 évesen még csak ízlelgeti az életet, ön meg már szinte mindent elért?

Nem mindent. Vannak még céljaim. Ez egy életcél volt nálam, ezt a bohócot elérni. Első magyarként tíz évvel ezelőtt a bátyámnak ez sikerült, és akkor megfogalmazódott bennem, hogy egyszer én is szeretnék majd egy ilyet. Rengeteg munkát fektettünk bele, hogy ez valóban létrejöjjön. Nem is a bohócnak van értéke, és ez nem is pénzdíjjal járó díj, hanem hatalmas eszmei értéke van, egy óriási elismerés.

  • Mi lehet még inspiráló ezután, ami még viszi tovább önt ezen a megkezdett úton? Miért ez a legnagyobb díj a szakmában?

Igen, négy évvel ezelőtt már Budapesten, a budapesti fesztiválon felléptünk, és ott is aranydíjat sikerült nyerni. Az volt a második legnagyobb fesztivál, a bemelegítés tulajdonképpen, és most a monte-carlói cirkuszfesztivál. Szakmailag nincs ennél magasabb díj, amit el lehet érni artistaként. De amellett, hogy én aktív artista vagyok, a Magyar Nemzeti Cirkusznak az igazgatója is vagyok, és most az a cél, hogy üzletileg is, erkölcsileg is a nemzeti cirkusznak az image-ét tovább építsük, hogy ez még sikeresebb cirkusz legyen, és bebizonyítsuk azt, hogy a cirkuszművészetet is lehet magas színvonalon művelni.


Újra megtaláltam önmagam

2018. április 01.

Mialatt a tehetségkutató műsorban egy ország ismerte meg, csodálta a hangját és irigyelte őt a sikereiért,magán és szakmai életében ez óriási változást eredményezett. Végül újra megtalálta önmagát, és minden új értelmet nyert. Erről is beszélgettünk Horányi Juli énekesnővel.

  • Az életrajzodat olvasva zeneiskolában kezdtél, gyerekkórusban énekeltél, zongorázni tanultál, azután mégis elmentél egy dekoratőriskolába, és lediplomáztál jelmeztervezésből.

Mindig is szerettem rajzolni, a zenélés mellett folyamatosan jelen volt az életemben, és amikor először kellett döntenem arról, melyik képességemet szeretném továbbfejleszteni, először a rajzolás mellett döntöttem. Így jelentkeztem a dekoratőriskolába, amit el is végeztem, onnan egyenes út vezetett Kaposvárra, ahol négy évig tanultam.

Amikor a kaposvári egyetemen lediplomáztam, hirtelen jött egy felébredés, megvilágosodás. Ültem otthon, és belém hasított a gondolat, hogy nekem zenével kell foglalkoznom, a zenéhez kell visszatérnem, mert azt éreztem, hogy az az igazi utam. Így viszonylag későn, 25 évesen kezdtem el építeni zenei karrieremet. Tehát elég soká jött ez a felismerés, de annyiból jó volt, hogy én nagyon érzékeny ember vagyok, és későn érő típus. Ha korábban kerültem volna a zeneiparba, akkor lehet, hogy bedarált volna, és így, hogy felnőtt fejjel vagy egy érettebb személyiséggel kerültem bele, sokkal jobban meg tudtam őrizni önmagam. Mert még így is nagyon sok kitérő volt az útkeresés közben, de ha mindezt fiatalabb korban kezdem, akkor még bonyolultabb és nehezebb lett volna. Ilyen szempontból nem bánom, hogy ennyire későn léptem ebbe az irányba.

  • Talán azért sem bánod, mert díjakat nyertél, az év jelmeztervezője is voltál 2012-ben, különböző színházi darabokhoz tervezted a jelmezeket, tehát volt sikerélményed.

Ismét elkészült Magyarország boldogságtérképe

2018. március 28.

Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. A Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.  

Magyarországon négy éve indult a Boldogságóra mozgalom, amelynek eredményeképpen ma 350 boldog iskola működik az országban.Közel 5000 csoportban tartanak boldogságórákat, amelyeken több mint 80.000 diák vesz részt. A Boldogságóra mozgalmat indító Jobb Veled a Világ Alapítvány célja a gyerekek boldogságszintjének emelése iskolai körülmények között. Idén a nemzetközi boldogságnapon jelenik meg az új Boldog Iskola pályázat, amelynek során oktatási intézmények pályázhatnak a cím elnyerésére(www.boldogiskola.hu).  
 
A World Happiness Report éves jelentései szerint annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem a legkedvezőbb helyet foglalja el a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán, a trend azt mutatja, hogy évrőlévre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon. A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán, ahol 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen állt.

Ilyen még nem volt! Gyerekek a magasban :)

2018. március 25.

Nagyszabású világrekordot állított fel hétvégén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, amelynek keretében, az előzetes számítások alapján, több mint 3000 kisgyereket emeltek magasba országszerte. A Családok Éve programsorozat részeként hívták fel a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára.

Az eseményen ott volt Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Istenes Bence és Csobot Adél is. Bence és Adél ráadásul nemcsak műsorvezetőként voltak jelen, részt vettek a világrekordban is. Bence Adélt emelte a magasba, akinek hasában már ott van második gyermekük.

Generációk fogtak össze a hétvégen kortól és nemtől függetlenül, hogy felállítsák az egyszerre felemelt gyermekek világrekordját! A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos kezdeményezése arra hívta fel a figyelmet, mennyire csodálatos dolog a gyermekvállalás.

Több ezer emberrel együtt, a kezdeményezés egyik fővédnöke, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és háromszoros apuka is a magasba emelte 17 hónapos kislányát, Olíviát.


Fejest ugrani az életbe – Beszélgetés Lackfi Jánossal

2018. március 18.

Szeret olvasgatni, fakanalakat faragni, focizni, kosarazni. A Jószolgálati díj egyik nagykövete, lakóhelyén a közösségi élet motorja, a Bátor Tábor, az Igazgyöngy alapítvány támogatója, s mindemellett férj és hat gyermek édesapja. Ő Lackfi János.

Író, műfordító, magyar francia szakos, a magyar irodalomtörténetből doktorált tanár, Nyugat-kutató, fotós, József Attila díjas költő,  a Kreatív Írás program vezető alkotója, több folyóirat alapító szerkesztője, a Magyar PEN Club titkára, számtalan díj tulajdonosa, akinek saját weboldala van, naponta posztol a Facebookon minden napra egy sztorit, nem hagyja kifogyni a mémeket sem.

Szeret olvasgatni, fakanalakat faragni, focizni, kosarazni. A Jószolgálati díj egyik nagykövete, lakóhelyén a közösségi élet motorja, a Bátor Tábor, az Igazgyöngy alapítvány támogatója, s mindemellett férj és hat gyermek édesapja.
Ő Lackfi János.

  • Számtalan elfoglaltságod mellett kreatív írást is tanítasz. Mit jelent ez pontosan?

Ez a szépírástanulásnak a tükörfordított neve. A kreativitás ez esetben művészi irányultságot, művészi robbanékonyságot jelent. Tanulható-e az írás? Igen. Azok is folyamatosan tanulják, akik a legnagyobb mesterei. Minél többet tudok, annál szabadabb vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy ha mindent meg tudok csinálni, mindent meg is csinálok. Van amikor, éppen abban van az erő, csak abban a „két” mondatban. Abban a gyufás skatulyányi Örkény-novellában, vagy abban a Pilinszky-négysorosban. Mennyi mindent nem csinált meg Pilinszky, hogy azt a négysorost leírja. Tehát annak a hatalmas tudásarzenálnak a birtokában érezni kell, amit az adott pillanatban az adott mű kapcsán valóban meg kell írni, vagy el kell engedni, ki kell húzni. Eszterházynak is vannak ilyen kulcsmondatai: Ha egyik nap írtam két mondatot, az egy jó munkanap, ha a másik nap kihúzom azt a két mondatot, az is egy jó munkanap. Az életmű súlyát nem a leírt, hanem a kimondott szavak mennyisége adja meg. Ez nagyon komoly játék és minél több trükköt tud az ember, valójában annál jobb az esélye arra, hogy jó író legyen.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...969798...240