

Információk, érdekességek
Parlagfüvet tartalmazó készítményt zárolt a Nébih
2019. november 01.

Több hatósági ellenőrzés során összesen mintegy 10 liter illegálisan forgalmazott, emberi fogyasztásra szánt parlagfű terméket vontak ki azonnali hatállyal a forgalomból és vettek hatósági zár alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Zala megyei vállalkozásnál.
A hivatal tájékoztatása szerint elrendelték az érintett élelmiszerek forgalomba hozatalának tilalmát és visszahívását is.
A vállalkozás az első ellenőrzés után a hatósági rendelkezésnek megfelelően kezdeményezte a cégnél megtalált Parlagfű+ kivonat elnevezésű termék visszahívását, egy későbbi, szúrópróbaszerű ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a vállalkozás egy másik, szintén parlagfüvet tartalmazó készítményt is fogalmaz Cseppecske+ néven.
Az előállítónál tartott újabb helyszíni ellenőrzés során kiderült, hogy a vállalkozás a korábbi hatósági intézkedés után a Cseppecske+ termék gyártmánylapját a tiltott parlagfű-összetevő mellőzésével módosította, de nem intézkedett a korábbi gyártásból származó, jogsértő termékek miatt. Kifogás merült fel a termékek nyomon követhetőségével kapcsolatban is.
Az előállító a készítményeket különböző bioboltokban és az interneten árusította, bár a hatályos jogszabályok alapján Európában sem a parlagfű, sem a belőle készült élelmiszerek nem hozhatók forgalomba emberi fogyasztásra szánt termékként – hívta fel a figyelmet a Nébih.
Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság kiszabása várható.
Az ivóvízben lévő műanyagszemcsék nem károsítanak
2019. október 20.

Úgy tűnik, csak “minimális egészségi kockázatot” jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék – állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése.
A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten – olvasható a BBC hírportálján. Hozzátették azonban, hogy az eredmények “kevés információn” alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra.
A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben. Kutatásuk csak az elmúlt néhány évben kezdődött, tehát egyelőre kevés adat áll rendelkezésre a WHO szakértői szerint.
Ezenkívül az eddigi vizsgálatok nem egységes sztenderdek alapján folytak, az egyes kutatások különböző szűrőket használtak a mikroszemcsék mennyiségének megállapítására. “Lehet, hogy egyszerűen a szűrő méretén múlik, hogy egy vízminta literenként ezer, egy másik viszont egy műanyag mikroszemcsét tartalmaz” – magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója.
A látás hónapján a szem védelme lesz a fókuszban
2019. október 14.
A Látás hónapja programsorozat az idén a szem védelmével, egészségének megőrzésével foglalkozik – közölte a kampányt szervező Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke.
Október 31-ig 306 vizsgálati pont és optikai szaküzlet várja ingyenes látásellenőrzésre és szaktanácsadásra az érdeklődőket. A kampány idei mottója: Fontos a látásom.
A külvilágból érkező információk 85 százalékát a látás érzékszerve továbbítja – hívta fel a figyelmet az igazgató. A digitális eszközök által kibocsátott kék fény elleni védelem idén is kiemelt témája a kampánynak. A digitális eszközök egyre inkább a hétköznapok részévé váltak, és az általuk kibocsátott kék fény korosztálytól függetlenül mindenkit érint.
E téren különösen fontos a megelőzés, mivel az okostelefonok, táblagépek, számítógépek, tévékészülékek káros hullámhossztartományt sugároznak a retinára.
A kampány során szeretnék fókuszba helyezni a progresszív lencséket is, mint a legmodernebb, legkomplexebb optikai megoldásokat.
Az ingyenes látásvizsgálaton részt vevők között idén értékes lencséket, ajándékokat és egy kétszemélyes wellness hétvégét is kisorsolnak a kezdeményezésben résztvevő kiemelt optikák – jelezte Szabadi Zsolt.
A kevés húst tartalmazó étrend környezetvédőbb?
2019. október 05.
A kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos tejet-tojást fogyasztó vegetáriánusé egy új amerikai tanulmány szerint.
Az elegendő és egészséges élelem megtermelése a legtöbb alacsony és közepes bevételű országban ugyanakkor az üvegházhatású gázok kibocsátása, vagyis a karbonlábnyom jelentős növelésével járna a Johns Hopkins Közegészségügyi Egyetem élhető jövőt kutató központjának tanulmánya alapján, amely a Global Environmental Change című szaklap legújabb számában jelent meg.
A Johns Hopkins kutatói az egyének és az országok szintjén is megvizsgálták az éhezés felszámolása és a klímavédelem lehetséges útjait – írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.
Olyan modellt dolgoztak ki, amely megvizsgálta, hogyan hatnának az étrendi változások az egyes emberek és az országok szintjén az üvegházhatású gázok kibocsátására és az ivóvíz-felhasználásra.
Ezzel a modellel kilenc növényi alapú étrend hatásait elemezték, ezek között volt mások mellett vöröshúsmentes, a halat, valamint a tejet-tojást megengedő (lakto-ovo vegetáriánus) és a csak növényi, vagyis vegán táplálkozás is.
Megállapították, hogy a tápláléklánc alsó részén elhelyezkedő állatokat – kis halakat, puhatestűeket – tartalmazó étrendek majdnem olyan környezetbarátok, mint a kizárólag növényi étrend.
Aggasztóan növekedett a HIV-megbetegedések száma
2019. október 04.
Aggasztó mértékben észlelték a HIV-vírus gyógyszereknek ellenálló fajtáját Afrikában, Ázsiában és Amerikában – olvasható a Nature című tudományos folyóirat honlapján.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint az elmúlt négy évben Afrika, Ázsia és Amerika 12 országában átlépte az elfogadható szintet a gyógyszer-rezisztencia a HIV-vírus kezelését biztosító két alapvető fontos gyógyszer – az efavirenz és a nevirapin – esetében.
A HIV-vírusfertőzötteket általában antiretrovirális gyógyszerekkel kezelik, ám a vírus képes mutálódni gyógyszereknek ellenálló formába.
A WHO 2014 és 2018 között 18 országban végzett felmérést, és vizsgálta a gyógyszer-rezisztencia szintjét azon emberek esetében, akiknél abban az időszakban kezdték meg a HIV-vírus elleni kezelést.
12 országban a HIV-vírusfertőzött felnőttek több mint 10 százalékánál alakult ki rezisztencia a két gyógyszer esetében. Ezen küszöb fölött már nem tartják biztonságosnak ugyanazon HIV-gyógyszerek felírását a betegeknek, mivel a rezisztencia tovább növekedhet – olvasható a WHO jelentésében.
“Úgy vélem, átléptük ezt a vonalat” – mondta Massimo Ghidinelli, a washingtoni Pánamerikai Egészségügyi Szervezet fertőzőbetegség specialistája.
A vizsgált nők 12 százalékánál, a férfiak 8 százalékánál mutatták ki a HIV gyógyszereknek ellenálló fajtáját.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...828384...250

