


Információk, érdekességek
Az evolúció legősibb maradványa egy emberi magzatban
2019. november 17.
Az evolúció eddig ismert, valószínűleg legősibb maradványát fedezték fel az emberi magzatban: a kézben egy időre kialakulnak, majd születés előtt többségében eltűnnek a gyíkokéra emlékeztető extra izmok.
Nem tudni, az emberi szervezet miért építi fel, majd tünteti el ezeknek az extra izomstruktúráknak a többségét – idézte a BBC hírportálja a Development című tudományos lap friss számában megjelent tanulmányt.
Az extra izmokat a kutatók 7-13 hetes magzatokról készített 3D-s felvételeken fedezték fel. Amikor születés után is megmaradnak az ősi izmok, az néha a végtag deformitásával függ össze.
Rui Diogo, az amerikai Howard Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője szerint felfedezésük segíthet megérteni ezeket a születési rendellenességeket. “A hüvelykujjunk felé sok izom vezet, ezért tudunk vele nagyon pontos mozdulatokat végrehajtani, a többi ujjhoz vezető izmok közül azonban sokat elveszítettünk. Az evolúció során nem volt rájuk nagy szükségünk” – mondta Diogo.
A kutató szerint az ősi kézizmok időleges fennmaradása meglepőbb, mint más evolúciós maradványok: a vakbélnyúlvány, a bölcsességfogak vagy a farokcsont megmaradása. “Mintegy 250 millió éve veszítettük el ezeket az izmokat. Egyetlen kifejlett emlős, patkány vagy kutya se rendelkezik velük” – magyarázta a kutató.
“A tanulmány újdonsága, hogy nagy pontossággal láttatja, a fejlődés során mikor tűntek fel vagy vesztek el egyes struktúrák. Felveti azt a kérdést, hogy mi mindenünk hiányozhat még, mi mindent találhatunk, a részleteiben, fejlődésében vizsgáljuk meg a teljes emberi testet, mi az oka, hogy eltűnnek, majd újra kialakulnak egyes struktúrák” – idézte a BBC Sergio Almécija antropológust, az Amerikai Természettudományi Múzeum kutatóját.
Iskolákban is oktatják az újraélesztést
2019. november 03.
A jövő évben 50 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma az újraélesztés iskolai keretek között zajló oktatására – közölte Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkár.
Ebből a pénzből a 7. évfolyamos diákoknak lesz lehetőségük arra, hogy elsajátítsák az újraélesztés technikáit az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársainak segítségével. A laikus életmentés, az újraélesztés tanulható, és egy felsős diák már rendelkezik kellő fizikai erővel, bátorsággal, fegyelmezettséghez ahhoz, hogy adott esetben segíteni tudjon egy másik emberen.
Magyarországon – a mentőszolgálatnak köszönhetően – van már hagyománya a laikus életmentésnek, és fontos, hogy ez a program támogatást kapjon. Ezért indítják el a 7. évfolyamos diákoknak az újraélesztés oktatását. A program során azt is szeretnék elérni, hogy minden iskolában legyen egy olyan felnőtt, aki ért az újraélesztéshez.
Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta: a mentőszolgálat évente 8 ezer esetben találkozik közterületi újraélesztéssel, és a különböző programoknak köszönhetően az elmúlt két évben megduplázódott a sikeres újraélesztések száma. Percenként tíz százalékkal csökken annak az esélye, hogy a bajba jutott túlélje a rosszullétet.
A főigazgató beszélt a két éve működő, az életmentést segítő Szív City nevű mobilapplikációról, és a “nyitott mentőállomások” projekt keretében útjára indított Hősképzés programjukról, amelynek keretében szintén el lehet sajátítani az újraélesztést.
Parlagfüvet tartalmazó készítményt zárolt a Nébih
2019. november 01.
Több hatósági ellenőrzés során összesen mintegy 10 liter illegálisan forgalmazott, emberi fogyasztásra szánt parlagfű terméket vontak ki azonnali hatállyal a forgalomból és vettek hatósági zár alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Zala megyei vállalkozásnál.
A hivatal tájékoztatása szerint elrendelték az érintett élelmiszerek forgalomba hozatalának tilalmát és visszahívását is.
A vállalkozás az első ellenőrzés után a hatósági rendelkezésnek megfelelően kezdeményezte a cégnél megtalált Parlagfű+ kivonat elnevezésű termék visszahívását, egy későbbi, szúrópróbaszerű ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a vállalkozás egy másik, szintén parlagfüvet tartalmazó készítményt is fogalmaz Cseppecske+ néven.
Az előállítónál tartott újabb helyszíni ellenőrzés során kiderült, hogy a vállalkozás a korábbi hatósági intézkedés után a Cseppecske+ termék gyártmánylapját a tiltott parlagfű-összetevő mellőzésével módosította, de nem intézkedett a korábbi gyártásból származó, jogsértő termékek miatt. Kifogás merült fel a termékek nyomon követhetőségével kapcsolatban is.
Az előállító a készítményeket különböző bioboltokban és az interneten árusította, bár a hatályos jogszabályok alapján Európában sem a parlagfű, sem a belőle készült élelmiszerek nem hozhatók forgalomba emberi fogyasztásra szánt termékként – hívta fel a figyelmet a Nébih.
Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság kiszabása várható.
Az ivóvízben lévő műanyagszemcsék nem károsítanak
2019. október 20.
Úgy tűnik, csak “minimális egészségi kockázatot” jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék – állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése.
A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten – olvasható a BBC hírportálján. Hozzátették azonban, hogy az eredmények “kevés információn” alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra.
A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben. Kutatásuk csak az elmúlt néhány évben kezdődött, tehát egyelőre kevés adat áll rendelkezésre a WHO szakértői szerint.
Ezenkívül az eddigi vizsgálatok nem egységes sztenderdek alapján folytak, az egyes kutatások különböző szűrőket használtak a mikroszemcsék mennyiségének megállapítására. “Lehet, hogy egyszerűen a szűrő méretén múlik, hogy egy vízminta literenként ezer, egy másik viszont egy műanyag mikroszemcsét tartalmaz” – magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója.
A látás hónapján a szem védelme lesz a fókuszban
2019. október 14.
A Látás hónapja programsorozat az idén a szem védelmével, egészségének megőrzésével foglalkozik – közölte a kampányt szervező Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke.
Október 31-ig 306 vizsgálati pont és optikai szaküzlet várja ingyenes látásellenőrzésre és szaktanácsadásra az érdeklődőket. A kampány idei mottója: Fontos a látásom.
A külvilágból érkező információk 85 százalékát a látás érzékszerve továbbítja – hívta fel a figyelmet az igazgató. A digitális eszközök által kibocsátott kék fény elleni védelem idén is kiemelt témája a kampánynak. A digitális eszközök egyre inkább a hétköznapok részévé váltak, és az általuk kibocsátott kék fény korosztálytól függetlenül mindenkit érint.
E téren különösen fontos a megelőzés, mivel az okostelefonok, táblagépek, számítógépek, tévékészülékek káros hullámhossztartományt sugároznak a retinára.
A kampány során szeretnék fókuszba helyezni a progresszív lencséket is, mint a legmodernebb, legkomplexebb optikai megoldásokat.
Az ingyenes látásvizsgálaton részt vevők között idén értékes lencséket, ajándékokat és egy kétszemélyes wellness hétvégét is kisorsolnak a kezdeményezésben résztvevő kiemelt optikák – jelezte Szabadi Zsolt.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...727374...240