Információk, érdekességek

Sok a tévhit a visszértágulat-műtétekkel kapcsolatban

2020. július 27.

Bár a lakosság nagyjából 30-35 százaléka érintett valamilyen fokú visszértágulatban, elenyésző azok aránya, akik rászánják magukat a műtétre. Mindez talán érthető is, hiszen nagyon sok a tévhit ezzel kapcsolatban, pedig a fejlett orvostudománynak és technikai háttérnek köszönhetően sokkal egyszerűbb a panaszoktól megszabadulni, mint azt sokan gondolják.

Fotó: gettyimages.comA visszeres láb, a közvélekedéssel ellentétben, nem csupán esztétikai kérdés, hiszen hátterében a vénák nem megfelelő működése áll. Kezdetben csupán külsőleg jelentkeznek a problémák, később azonban lábzsibbadás, -dagadás, fájdalom is kialakulhat. Sőt, egy elhanyagolt visszértágulat miatt károsodhat a lábszár és a lábujjak vérellátása, fogékonyabb lesz a gombás betegségekkel szemben, nagyobb az esély trombózisra, lábszárfekélyre. Sokan mégsem foglalkoznak a panaszokkal, mert tartanak a visszérműtéttől. Dr. Szabó Attila Ph.D, érsebész, visszér-specialista szeretne néhány tévhitet eloszlatni, mivel ma már többféle műtéti technika létezik.

Tévhiteink

1.    tévhit: „Műtét után kiújulnak a visszerek”
A korábbi, még ma is alkalmazott, vágásos módszerrel elvégzett operációk után valóban sok esetben kiújulnak a visszértágulatok, mivel a műtét előtt nem készítenek ultrahang vizsgálatot. A képalkotói diagnosztikának köszönhetően a visszértágulat kialakulásának okát is kezelni lehet, ezáltal a kiújulási lehetőség elenyésző.

2.    tévhit: „Az operáció fájdalmas és hetekig nem dolgozhatok”
„A klasszikus”, vágásos módszert alkalmazva a beteg valóban heteken át tartó fájdalmat él át, mivel a szakorvos – altatás, vagy gerincérzéstelenítés után -, néhány metszéssel, illetve a véna eltávolításával éri el a visszértágulat gyógyítását. Ezzel a módszerrel legalább hat hétig tart a lábadozás. Az új módszerek azonban nem igényelnek vágást, a páciens – módszertől függően – akár aznap, de másnap mindenki folytathatja a munkát, sőt, akár sportolni is lehet. Nincs szükség betegállományra, nincs fájdalom.


Jó hírek érkeztek a koronavírus elleni magyar szerről

2020. július 20.

Fotó: gettyimages.com

Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer – mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) égisze alatt működő gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője elmondta, a kezdetektől olyan hatóanyagban gondolkodtak, amely egyaránt képes semlegesíteni a vírust, valamint megelőző védelmet is nyújt, tehát alkalmas a passzív immunizálásra is. Ehhez egy kétkomponensű, fehérjealapú készítményt fejlesztettek, amely felfogható egy molekuláris csapdaként, mert ahhoz a tüskefehérjéhez kapcsolódik, amellyel a vírus a sejtekhez kötődne, így viszont erre képtelen.

Kacskovics Imre az interjúban elmondta, a hatóanyagot az elkövetkező hónapokban kísérleti állatokban fogják vizsgálni. Ezzel párhuzamosan megkezdték az európai engedélyeztetéséhez, illetve a klinikai vizsgálatokhoz szükséges eljárás előkészítését is. Meglátása szerint a klinikai vizsgálatokat legkorábban 2021 végén, 2022 elején lehet elkezdeni.

A dékán azt is elmondta, hogy terveik szerint a hatóanyagot intravénás vagy a bőr alá adott injekció formájában lehet majd beadni. Miután a véráramba kerül, megjelenik a tüdőszövetben, sőt a tüdő léghólyagocskáiba is bekerül. Éppen arra a területre érkezik, ahová a fertőzést követően a koronavírus is bejut, tehát megakadályozza, hogy a vírus megfertőzze a sejteket – olvasható az interjúban.


Ki lett az év közönségdíjas védőnője?

2020. július 19.

Idén is több tízezren szavaztak az édesanyák legfőbb támaszaira

Az idei nyertes, Sándorné Csamári Éva számára ez a szakma jóval több, mint egy munka:Kőbányai védőnő lett az év közönségdíjas szakembere! A Magyar Védőnők Egyesülete idén is díjjal ismerte el a kisgyermekes családok segítőinek áldozatos munkáját. A Sudocremmel közös kampányában, Az Év Védőnője megtisztelő címért zajló versenyben többszáz hölgy kapott ajánlást és több ezer szavazat érkezett, végül Sándorné Csamári Éva védőnő kapta a legtöbb voksot.

A védőnőket gyakran emlegetik a szülők elsőszámú támaszaiként, de még inkább nevezhetnénk a kisbabák védőangyalainak, akik azon túl, hogy elvégzik a szükséges státuszvizsgálatokat, hasznos információkkal látják el a családokat a gyermek fejlődésével, a neveléssel és elengedhetetlen vizsgálatokkal, oltásokkal kapcsolatban. Tanácsaikkal és megnyugtató szavaikkal lelki támaszt is nyújtanak az édesanyák és édesapák számára.

Bár a szakemberek számára ez jelenti a legnagyobb örömöt és elismerést, fontos szerepüket a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) már 2011 óta minden évben szakmai elismerésekkel honorálja. A Sudocremmel közös pályázatukban pedig a szülők választottját díjazzák. Ezzel kapcsolatban Csordás Ágnes, a MAVE elnöke a védőnők és az ő elismerésük fontosságáról, valamint Az Év Védőnője Díjról osztotta meg gondolatait.

A kitüntetésben részesülő védőnők sokat tesznek a védőnői hivatás társadalmi és szakmai megítélésének javításáért. Nem titkolt szándékunk a Díjjal az sem, hogy megismertessük a lakossággal a Magyar Örökség Díjas, Hungarikumként jegyzett szolgálat védőnőinek mindennapjait, azt, hogy a védőnői gondozás azonnali és közvetlen hatással van a családok életére, mely egy folyamatos és személyre szabott tevékenység. Szeretnénk felhívni a figyelmet a Védőnői Szolgálat értékeire, és nagy öröm lenne számunkra, ha minél több fiatal nő választaná ezt a szép hivatást.”


Szennyvízvizsgálattal kiderülhet, hogy mennyi ember fertőzött

2020. július 15.

Fotó: pixabay.com

Rendszeres szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók, akik szerint a módszerrel akár 10 nappal korábban ki lehet mutatni a koronavírus jelenlétét egy közösségben, mint az egészségügyi tesztekkel.  

A nagy-britanniai Ökológiai és Hidrológiai Központ által vezetett projekt keretében a szakemberek egy standardizált tesztet dolgoznak ki a szennyvízmintákban kimutatható koronavírus mennyiségének meghatározására – írja a BBC hírportálja.    

A Newcastle-i Egyetem, a Bangor Egyetem és az Edinburgh-i Egyetem szakemberei már felvették a kapcsolatot a helyi szennyvíztisztító telepekkel, hogy kezeletlen szennyvízmintákat gyűjtsenek be.

A kutatók nem sokkal a koronavírus-járvány kirobbanása után megállapították, hogy a kórokozó kimutatható a fertőzöttek székletében. “A csatornahálózat különböző pontjain végzett szennyvízvizsgálatokkal fokozatosan leszűkíthetjük az újabb esetleges kitörések helyét, lehetőséget adva a közegészségügyi hatóságoknak a gyors közbelépésre azokban a régiókban, ahol a legmagasabb a fertőzés terjedésének kockázata” – magyarázta Andrew Singer, a projekt vezető kutatója.


Nyáron is ingyen utazhatnak vonaton az iskolás csoportok

2020. július 14.

A fotó illusztráció: pixabay.com

Nyárra is kiterjesztik az általános és középiskolai csoportok tanítási időben biztosított díjmentes vasúti utazási lehetőségét, mert a koronavírus-járvány miatt elmaradtak az osztálykirándulások, tanulmányi kirándulások – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.

A díjmentes vasúti utazás az általános iskolák, középfokú iskolák és gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények nappali iskolai oktatásban részt vevő tanulói, és minden tízedik diák után egy kísérőnek biztosítható az iskola által szervezett csoportos utazáskor.

Mivel a lehetőség célja a nemzeti és egyetemes kulturális örökség javainak megismertetése, az ingyenes vonatozás a határozatban tételesen felsorolt úti célok felkeresése esetén jár.

A minisztérium a rendkívüli helyzetre tekintettel elrendelte, hogy a vasúttársaságok hétfőtől augusztus végéig biztosítsák az ingyenes utazást az iskolai csoportoknak a rendeletben felsorolt helyszínekre. A kedvezménnyel az országos múzeumokat és tagintézményeiket, több mint harminc nemzeti és történelmi emlékhelyet, műemléket lehet meglátogatni.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...626364...240