Információk, érdekességek

Újra megtaláltam önmagam

2018. április 01.

• Az életrajzodat olvasva zeneiskolában kezdtél, gyerekkórusban énekeltél, zongorázni tanultál, azután mégis elmentél egy dekoratőriskolába, és lediplomáztál jelmeztervezésből.

Mindig is szerettem rajzolni, a zenélés mellett folyamatosan jelen volt az életemben, és amikor először kellett döntenem arról, melyik képességemet szeretném továbbfejleszteni, először a rajzolás mellett döntöttem. Így jelentkeztem a dekoratőriskolába, amit el is végeztem, onnan egyenes út vezetett Kaposvárra, ahol négy évig tanultam.

Amikor a kaposvári egyetemen lediplomáztam, hirtelen jött egy felébredés, megvilágosodás. Ültem otthon, és belém hasított a gondolat, hogy nekem zenével kell foglalkoznom, a zenéhez kell visszatérnem, mert azt éreztem, hogy az az igazi utam. Így viszonylag későn, 25 évesen kezdtem el építeni zenei karrieremet. Tehát elég soká jött ez a felismerés, de annyiból jó volt, hogy én nagyon érzékeny ember vagyok, és későn érő típus. Ha korábban kerültem volna a zeneiparba, akkor lehet, hogy bedarált volna, és így, hogy felnőtt fejjel vagy egy érettebb személyiséggel kerültem bele, sokkal jobban meg tudtam őrizni önmagam. Mert még így is nagyon sok kitérő volt az útkeresés közben, de ha mindezt fiatalabb korban kezdem, akkor még bonyolultabb és nehezebb lett volna. Ilyen szempontból nem bánom, hogy ennyire későn léptem ebbe az irányba.

• Talán azért sem bánod, mert díjakat nyertél, az év jelmeztervezője is voltál 2012-ben, különböző színházi darabokhoz tervezted a jelmezeket, tehát volt sikerélményed.

Ismét elkészült Magyarország boldogságtérképe

2018. március 28.

Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. A Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.  

Ilyen még nem volt! Gyerekek a magasban :)

2018. március 25.

Nagyszabású világrekordot állított fel hétvégén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, amelynek keretében, az előzetes számítások alapján, több mint 3000 kisgyereket emeltek magasba országszerte. A Családok Éve programsorozat részeként hívták fel a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára.

Az eseményen ott volt Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Istenes Bence és Csobot Adél is. Bence és Adél ráadásul nemcsak műsorvezetőként voltak jelen, részt vettek a világrekordban is. Bence Adélt emelte a magasba, akinek hasában már ott van második gyermekük.

Több ezer emberrel együtt, a kezdeményezés egyik fővédnöke, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és háromszoros apuka is a magasba emelte 17 hónapos kislányát, Olíviát.

Fejest ugrani az életbe – Beszélgetés Lackfi Jánossal

2018. március 18.

Író, műfordító, magyar francia szakos, a magyar irodalomtörténetből doktorált tanár, Nyugat-kutató, fotós, József Attila díjas költő,  a Kreatív Írás program vezető alkotója, több folyóirat alapító szerkesztője, a Magyar PEN Club titkára, számtalan díj tulajdonosa, akinek saját weboldala van, naponta posztol a Facebookon minden napra egy sztorit, nem hagyja kifogyni a mémeket sem.

Szeret olvasgatni, fakanalakat faragni, focizni, kosarazni. A Jószolgálati díj egyik nagykövete, lakóhelyén a közösségi élet motorja, a Bátor Tábor, az Igazgyöngy alapítvány támogatója, s mindemellett férj és hat gyermek édesapja.
Ő Lackfi János.

• Számtalan elfoglaltságod mellett kreatív írást is tanítasz. Mit jelent ez pontosan?

Ez a szépírástanulásnak a tükörfordított neve. A kreativitás ez esetben művészi irányultságot, művészi robbanékonyságot jelent. Tanulható-e az írás? Igen. Azok is folyamatosan tanulják, akik a legnagyobb mesterei. Minél többet tudok, annál szabadabb vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy ha mindent meg tudok csinálni, mindent meg is csinálok. Van amikor, éppen abban van az erő, csak abban a „két” mondatban. Abban a gyufás skatulyányi Örkény-novellában, vagy abban a Pilinszky-négysorosban. Mennyi mindent nem csinált meg Pilinszky, hogy azt a négysorost leírja. Tehát annak a hatalmas tudásarzenálnak a birtokában érezni kell, amit az adott pillanatban az adott mű kapcsán valóban meg kell írni, vagy el kell engedni, ki kell húzni. Eszterházynak is vannak ilyen kulcsmondatai: Ha egyik nap írtam két mondatot, az egy jó munkanap, ha a másik nap kihúzom azt a két mondatot, az is egy jó munkanap. Az életmű súlyát nem a leírt, hanem a kimondott szavak mennyisége adja meg. Ez nagyon komoly játék és minél több trükköt tud az ember, valójában annál jobb az esélye arra, hogy jó író legyen.

Szívátültetés a legkisebbeknél – Tíz éve már itthon is!

2018. március 14.

Tavaly a gyermekszív-transzplantációt, idén a csecsemőkön végzett első beavatkozást ünnepli a szakma. Ez a kardiológia igazi sikertörténete. A Magyar Kardiológusok Társasága ennek alkalmából irányítja rá újból a figyelmet erre a nagyon nehéz, és hazánkban igazán bravúrosan végzett orvosi munkára, amelyben nemzetközileg is kiemelkedően teljesítünk. Ma már nem veszítünk el egyetlen gyermeket sem a műtét során, és az azt követő tíz évben is alacsony, 5-8 százalékos a halálozás. Ez azt jelenti, hogy az életet veszélyeztető helyzetekben valós megoldás a szívátültetés.

Egy évtizede, 2008 óta ad Magyarországon is reményt a szülőknek a csecsemőkön végzett szívtranszplantáció. Gyakorlatilag az élettel összeegyezhetetlen, vagy idővel az életet veszélyeztető rendellenességekre hozott megoldást a szívtranszplantáció, ami a gyerekeknél és a csecsemőknél lényegesen később vált létező technikává.

Hosszas előkészület 

Míg a felnőtt betegeknél a szívtranszplantáció lehetősége hazánkban is fennáll már az 1990-es évek óta (az első szívátültetés 1992-ben volt), gyermekek számára ez a megoldás még sokáig nem volt hozzáférhető. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a gyermekeknek hasonló korú donorra van szükségük, ehhez a hozzáférés nehezebb volt akkoriban, illetve sokáig késleltették az eljárást a bizonytalan hosszútávú eredmények. Hosszas szakmai vita előzte meg, hogy érdemes-e mondjuk egy végstádiumú szívizomgyengeséggel küzdő kis beteget transzplantálni, mert nem nagyobb-e a műtét kockázata, vagy az azt követő kritikus időszak veszélye, mint a rendellenesség rizikója.