


Információk, érdekességek
Egy bolygónk van
2024. április 28.
"Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. 1990 óta Magyarországon évrõl évre egyre többen érzik úgy, legalább megpróbálják...
1970-ben tartották meg először a Föld napját azzal a céllal, hogy a világ környezetvédőinek lelkiismeretét felébresszék az egész Föld veszélyeztetettsége iránt.
Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez az esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott. Az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédõ szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.
Ma a Föld Napja nem csupán emlékeztető az ökológiai kihívásokra, hanem egy lehetőség is, hogy együtt cselekedjünk és pozitív változásokat hozzunk létre. Számos esemény és kezdeményezés zajlik világszerte, hogy felhívjuk a figyelmet az éghajlatváltozás, az élőhelyek elvesztése, a hulladékkezelés és más környezeti problémák megoldásának fontosságára.
Magyarországon 1990-ben indult a történet, amikor környezetvédők megalapították a Föld Napja Alapítványt, és hírközpontot is létrehoztak az elsõ magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Világszerte minden évben többszáz millió ember mozdul meg ennek a napnak a kapcsán.
Április 22-én a környezet- és természetvédő szervezetek kezdeményezésére a lakosság különböző rendezvényeken, megmozdulásokon fejezi ki aggodalmát a környezet egyre gyorsuló pusztítása miatt.
A Föld napján való megemlékezések, rendezvények alkalmat adnak arra, hogy az emberiség – és az egyes ember is – mérlegelje, hogyan bánik környezetével, és mit tesz azért, hogy a természet és benne az ember egészségesebben éljen, és a természeti értékek megmaradhassanak. A világ eljutott arra a pontra, hogy a Föld napját nem csak ünnepelni kell, hanem tenni, sokat tenni azért, hogy szűkebb és tágabb környezetünkben óvjuk a növényeket, madarakat, állatokat.
Nap, mint nap szembesülhetünk azzal, hogy a bolygónk veszélyben van. Elég csak az utcán, autópálya mentén, vagy erdőinkben végigmenni. Mindenhol szeméttel találkozunk. Egyre aggasztóbb a helyzet. A legsúlyosabbak, a talajt, vizeket és a levegőt mérgező hulladéklerakók, az atomenergia használata, a szennyező ipari üzemek, az autópályákból és városi gépjárműforgalomból származó egyre súlyosabb légszennyezések, a fogyasztói társadalom által termelt hulladékok hegyei, a természeti értékek eltűnése, fajok kipusztulása, a vadon kiirtása...
Kiváló minőségű élelmiszer
2024. április 28.
Az élelmiszer-ellátási lánc működése – a termeléstől a fogyasztáson át a hulladék keletkezéséig és feldolgozásáig – óriási környezetterhelést okoz, amit muszáj csökkenteni.
A környezetkímélő megoldások alkalmazása az élelmiszerláncban európai szintű stratégiai cél. Illeszkedik az európai zöld megállapodáshoz, amelynek fő szándéka, hogy Európát 2050-ig az első klímasemleges kontinenssé tegye. Az európai élelmiszer-ellátás világviszonylatban már jelenleg is biztonságos és bőséges.
A fenntarthatóság egy újabb nagy lépés, amely úgy viszi közelebb a társadalmat a jobb életminőséghez, hogy közben a környezetet sem rombolja a szükségesnél nagyobb mértékben.
A zöldinnovációs szemléletnek az élelmiszer-ágazatban is egyre nagyobb a létjogosultsága.
Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy
Magyarországon a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy az egyetlen nemzeti minőségrendszer az élelmiszerek viszonylatában. Szigorú kritériumrendszere mellett különleges értéke, hogy az Európai Unió is hiteles tanúsítványként ismeri el. Létrejötte óta a minőségrendszer három pilléren nyugszik:
- kiváló minőség,
- élelmiszer-biztonság,
- fenntarthatóság.
Mindhárom alapkövetelmény a KMÉ-védjegyet viselő élelmiszerekkel szemben. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a védjegy elnyerésére irányuló pályázat benyújtásakor a pályázó (aki lehet az élelmiszer előállítója vagy forgalmazója) köteles úgynevezett fenntarthatósági vállalást tenni. Ennek a vállalásnak azonban sem az élelmiszer-biztonság, sem a minőség csorbulásával nem szabad együtt járnia.
A KMÉ-védjegyet csak olyan termék viselheti, amely valamilyen módon elősegíti Magyarország zöldgazdasági átállását. Abban tág mozgásteret kap a védjegyhasználó, hogy a klímasemleges célt hogyan valósítja meg. Amikor egy-egy termékkörben megnyílik a pályázás lehetősége a védjegyre, a termékleírás ad néhány támpontot, példát és módszert, amelyekből a pályázó meríthet. Ezeken belül, sőt akár rajtuk túlmenően is szinte végtelen a támogatható megoldások száma.
Maradék nélkül
2024. április 13.
Dr. Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke számtalan fontos, praktikus, az egészségünket megőrző és környezetünket védő tanácsot ad az élelmiszerek kezelésével kapcsolatban.
– Mennyiben követhetik az emberek leginkább a fenntarthatóság elvét, segítve ezzel a Nébih törekvéseit?
– A Nébihnél hiszünk abban, hogy a lakossággal együtt közösen tehetünk a fenntarthatóságért, és tevékenyen ki is vesszük a részünket ebből a munkából, hiszen a felelősségünk is közös. Azonban a lelkesedés nem minden: a tudatosság és a tájékozottság is legalább ennyire fontos össze-tevője segítő cselekedeteinknek. Éppen ezért a Nébih szemléletformáló kampányainak nem titkolt célja, hogy a fogyasztókat hasznos, döntéseiket segítő információkkal ellássa. A Nébih egyik legsikeresebb programja, a Maradék Nélkül az élelmiszer-pazarlás mérséklését tűzte zászlajára. A program 2016-os indulása óta számos aktivitással népszerűsítettük azokat a jó gyakorlatokat, amelyekkel érdemben csökkenthető a környezeti lábnyomunk. Szemléletes, hogy ha az országokat szén-dioxid-kibocsátásuk alapján sorrendbe állítanánk, és magát az élelmiszer-pazarlást is országnak tekintenénk, akkor az Egyesült Államok és Kína után a 3. helyen állna. Az élelmiszer-pazarlással szintén összefüggésbe hozható a metánkibocsátás. Ráadásul kárba vész mindaz az idő, természeti erőforrás és be-fektetett munka, amelyet a termék előállításához és szállításához felhasználtak.
A Nébih Maradék Nélkül Programja évente egy alkalommal, az őszi időszakban hirdeti meg országos háztartási élelmiszerhulladék-mérését. A mérési időszakban törekszünk a nagy létszámú részvételre, amely nagy örömünkre az utóbbi években több száz háztartást jelentett. Az élelmiszerhulladék-körkép elkészítése segíti hivatalunkat abban, hogy azonosítsa a forró pontokat, valamint rálásson az élelmiszer-pazarlás kiemelt figyelmet igénylő aspektusaira.
A Nébih mellett az önkéntes résztvevők is profitálnak a mérésből: megismerhetik saját élelmiszer-pazarlási szokásaikat, és a tapasztalatok alapján felismerhetik, min lenne érdemes változtatniuk.
A fogyasztóknak érdemes tisztában lenniük az egyik legalapvetőbb ismerettel, vagyis a fogyaszthatósági idő és a minőségmegőrzési idő közötti különbséggel.
- A fogyaszthatósági idő körébe olyan gyorsan romló élelmiszerek (pl. darált hús) tartoznak, amelyek lejárati idő utáni elfogyasztása akkor is kockázatot jelent, ha nem látunk rajta romlásra utaló jeleket.
- A minőségmegőrzési idő olyan időpont, ameddig az élelmiszer a gyártó által kialakított tulajdonságait helyes tárolási körülmények között megtartja. A tartós élelmi-szerek (pl. száraztészta) általában a minőségmegőrzési időt követően is fogyaszthatóak, ha bontatlan csomagolásban és a gyártó által megadott körülmények között tárolták őket. Amennyiben lejárt minőségmegőrzési idejű terméket találunk otthonunkban, de érzékszervi szempontból megfelelőnek ítéljük meg, nyugodtan adhatunk neki egy esélyt.
Rossz gyakorlat, hogy a fogyaszthatósági idővel ellátott élelmiszerek közül hajlamosak vagyunk akkor is a két héttel később lejáró joghurtot választani, ha pontosan tudjuk, hogy három napon belül elfogyasztjuk azt. A bolygónk is megköszöni, ha legközelebb „mérlegre tesszük” valós szükségleteinket, és tudatosabban vásárolunk.
A hármas típusú diabétesz a MODY, a gyerekeket és a fiatalokat érinti
2024. február 04.
Nem jár szomjúságérzéssel, fogyással, fokozott vizeléssel, nehéz sebgyógyulással, mint ahogy teljes inzulinhiány vagy elhízás sem jellemző a fiatalkorban kezdődő hármas típusú cukorbetegségre, másnéven MODY-ra (Maturity Onset Diabetes of the Young). Mivel a kórkép különböző formáinak hátterében öröklődő génmutációk állnak, kialakulásának esélye jóval nagyobb azoknál, akiknek családjában korábban előfordult már ez a típusú cukorbetegség. A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján diagnosztizált gyerekkori diabétesz esetek 2-3 százaléka tartozik ebbe a csoportba.
A nehezen felismerhető, jellemzően tünetmentes és sokszor véletlenszerűen diagnosztizált betegség a MODY, azért nem tűnik fel, mert a vércukorszint általában csak enyhébb mértékben emelkedik meg, mint az 1-es és 2-es típusú diabétesznél, elhízással sem jár, így nincsenek tipikus tünetek – mondja dr. Tóth-Heyn Péter, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese.
Előfordul, hogy csak egy lázas kórkép esetén elvégzett laborvizsgálatnál derül ki, hogy felborult a cukoregyensúly, de sokszor még ekkor sem gondolnak MODY-ra, és a 2-es típusú diabéteszhez sorolják. Orvoshoz akkor érdemes fordulni, ha valakinél már megállapították, hogy cukorbeteg, azonban a tipikus tünetek nem jelennek meg nála. A MODY nem jár teljes inzulinhiánnyal, általában huszonöt éves kor előtt alakul ki, ezért sorolják a fiatalkori cukorbetegségek körébe.
A világszerte aluldiagnosztizált kórkép genetikailag öröklődik, és leggyakrabban, az esetek mintegy hetven százalékában az úgynevezett glukokináz enzim, másnéven GCK működészavara felelős a kialakulásáért.
Amennyiben ez a gén okozza a diabétesznek ezt a ritka fajtáját, az inzulintermelés csökkenése ellenére sem szükséges annak pótlása, sőt: gyógyszeres beavatkozásra, diétára sincs szükség, tehát nem igényel kezelést, vagyis ez egy kifejezetten enyhe betegség
– teszi hozzá dr. Tóth-Heyn Péter.
A MODY harminc százalékát hazánkban azonban más génmutációk okozzák, amelyek egy későbbi életkorban súlyosabb, típusos diabéteszes tüneteket is okozhatnak (pl. fokozott folyadékfogyasztás, fogyás). Egyes esetekben ilyenkor indokolt lehet az inzulin kezelés bevezetése, vagy célzott antidiabetikus gyógyszeres terápia, természetesen megfelelő étrenddel és rendszeres mozgással kiegészítve, amivel elkerülhetők a későbbi szövődmények.
A diagnózis felállításához genetikai vizsgálatra van szükség annak érdekében, hogy megállapítsák melyik gén okozza az eltérést. Mivel a kórkép az esetek többségében több generációt is érint – mellyel sokszor a szülők sincsenek tisztában – ilyenkor a család több tagját indokolt megvizsgálni.
Kiemelten fontos odafigyelni a terhességi diabéteszre, ugyanis a várandósság kilenc hónapja alatt az inzulinérzékenység változik, így egy korábban meglévő, de panaszokat nem okozó MODY-ban is fölborulhat az egyensúly, így a terhesség során akár inzulin kezelésre is szükség lehet.
Kérdezze meg gyógyszerészét
2024. január 19.
Vajon mit kell értenünk a reklámokból már annyiszor hallott mondaton? Miben segíthet a gyógyszerészünk?
A gyógyszer: termék (pl. tabletta) + információ. És egyben fontos a gyógyszerészek tudásába vetett bizalom is a betegek részéről. Az információ egy fontos része a megfelelő gyógyszerhasználatnak, mire kaptuk, meddig kell szedni, mikor, és hogyan. Krónikus betegek esetében jó, ha nemcsak saját háziorvosuk van, hanem egy olyan általuk választott patika is, ahol rendszeresen váltják ki gyógyszereiket.
Itt ismerik őket, és ez segítségére van a gyógyszerésznek is, pl., hogy felismerjen gyógyszerelései problémákat, a beteg számára megfelelő nem vényköteles gyógyszert tudjon ajánlani, ha szükséges. Nem kell előtte külön kikérdezni a beteget, milyen gyógyszereket szed. A rendszeres gyógyszerkiváltás miatt a patika is „számít” a betegre, így a receptkiváltáskor nagy valószínűséggel készleten lesznek a szokásos gyógyszerei, nem kell visszamenni érte.
Mit kérdezzek gyógyszerészemtől a gyógyszer kiváltásakor?
Mire és hogyan kell szedni a gyógyszert? Itt fontos tájékoztatást kaphatunk: csak az orvos által előírt, sokszor évekig tartó rendszeres gyógyszerszedés hozhatja meg a kívánt terápiás eredményt a krónikus betegségeknél. Természetesen lehet, hogy olyan gyógyszert írnak fel, amit pár napig kell csak szedni, itt érdemes rákérdezni, akkor is szedjem-e a gyógyszert, ha már úgy érzem, meggyógyultam.
Fontos információk
1. Naponta hányszor?
2. Mikor (étkezés előtt – ez fél órát jelent –, után, vagy akár közben, este, mint pl. a koleszterinszint-csökkentők, vagy reggeli étkezés előtt, pl. a pajzsmirigy gyógyszerek)?
3. Milyen folyadékkal vegyem be? Legjobb a víz, de sokszor ennek mennyisége is fontos lehet. A grépfrútlével való bevétel azonban a legtöbb gyógyszernél nem ajánlott.
4. Sok esetben a gyógyszerek bevétele nem történhet egyszerre. pl. egyes hurutoldó és antibiotikum bevétele között 2 órának kell eltelnie.
5. Fogyaszthatok-e alkoholt a gyógyszer szedésekor? Van olyan gyógyszer, ami mellett tilos, mert súlyos mellékhatásokat okozhat.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...567...168