Információk, érdekességek

A titokzatos intuitív tudás

2021. október 19.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Albert Einstein nem az a tudós volt aki, ne használta volna a racionális gondolkodását, vagy a logikai képességeit. Nem lehet azzal vádolni, hogy misztikus, metafizikai "hókuszpókusszal" - mint nevezi sok materialista szemléletű ember azokat a jelenségeket, melyeket nem képes társítani egy már meglévő, értelmezhető emlékhez - érte volna el az eredményeit. Mégis ő mondta ki ezt az egyszerű bölcsességet: “Ami igazán számít, az az intuíció." Ő is tudta, hogy, az igazán fontos dolgok kivétel nélkül a fizikai érzékszervek számára elérhetetlen, s a logika számára megfoghatatlan valóságtartományból származnak. S oda csak az intuíció és az intuitív tudás segítségével jöhet létre a bepillantás. A kérdés: miként fordíthatod ezt a benned is létező képességet saját életed kiteljesítésére?  

Megfigyelheted, hogy az életed eseményeinek alakulása két fő dimenzióban halad. Az egyik a látható, felfogható, megérthető, s tervezhető. Míg a másik a rejtett, felfoghatatlan és megérthetetlen, s a bizonytalan. A látható világot elméddel, döntéseiddel és cselekedeteiddel közvetlenül is befolyásolni tudod. Ez az anyagi világ, ahol azok a hétköznapi események zajlanak, melyekben megvannak a választási lehetőségeid. Például hol dolgozz, mihez kezdj a szabadidőddel, vagy éppen kivel töltsd el azt. Itt egy logikus, értelmezhető ok – okozati viszonyrendszer működik, melyet már jól ismersz, és a racionális logikával fel is tudsz fogni.

Ezen túl pedig ott vannak azok az események, melyek látszólag „csak úgy megtörténnek”, vagy az ötletek, ihletettség, amely csak úgy megjelenik. Mégis alapvetően ezek képesek valóban megváltoztatni életed alakulását (sokszor mélyebben, mint szeretnéd és remélni mernéd).

Nevezzük ezt most a felfoghatatlannak, mivel a hagyományos gondolkodásmóddal nem igazán érthetők azok az összefüggések, melyek létrehozzák a látható világban megjelenő „véletleneket”. Ez a dimenzió már a kvantumvilág összefüggései szerint működik (nem folytonos változás, összekapcsolt hierarchia, kvantum összefonódás, stb.), ahol a hagyományos logika és érzékelés már nem alkalmazható. Azonban egy lazább, nyitottabb elmeműködés elsajátításával ráérezhetsz az itt zajló folyamatokra. S így akár fel is használhatod céljaid, vágyaid elérésére. Ez az intuíció, s nem holmi ködös megérzés, ami néha működik, néha nem.

Ha sokáig nem mozogsz, a fizikai szerveid elsatnyulnak. Ez természetes jelenség. Nincs ez másképp a belső szervekkel sem. Ha valaki beszél egy nyelvet, s évekig nem használja, akkor kell egy kis gyakorlás és munka, amíg visszajön a készség. Az intuíciót a legtöbb ember elfojtja magában, már a kisiskolás kortól kezdve. Pedig ahogy múlnak az évek, évtizedek egyre nagyobb szükség lenne rá. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy ha ezerszer átgondoljuk a helyzetet, akkor sem lehetünk biztosak a döntésünkben. Ilyenkor lenne szükség a valóban működő intuícióra. S a bizalomra iránta.

Az emberiség történetében már az ősidők óta voltak iskolák, technikák és módszerek melyek ezeket az anyagon túlmutató elveket, dimenziókat kutatták. Ezek vizsgálati irányai mindig az Élet alapvető kérdéseihez kapcsolódtak, mint az Ember létezésének értelme, jelentősége, az Univerzum célja, vagy a Valóság különböző szintjeinek mibenléte, s összefüggései.


Égési sérülések kezelése - égések fokozatai, természetes és orvosi ellátásuk

2021. szeptember 24.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Mik a jelei az égések fokozatainak? Hányas fokozatú égést szenvedtünk? Szabad-e tenni egy kis tejfölt a sebre? Mi a helyes módszer, ha megégettük magunkat? Mikor kell azonnal orvoshoz fordulni égési sérülés esetén? Milyen természetes gyógymódok vannak égési sérülésekre?  

Tűzpiros bőr
50 °C fölött a forrósággal való érintkezés a bőr és a szőrzet részleges vagy teljes elpusztulását eredményezi. A roncsolás a felület alatt fekvő szövetekre is kiterjedhet. Ennek foka a hőforrás hatóidejétől és hőmérsékletétől függ. Az égési sérüléseknél az elsősegélyt azonnal, a helyszínen meg kell kezdeni. A továbbiak a sérült felület kiterjedésétől függenek.

Attól függően, hogy az égés mennyire mélyen hatol be a bőrbe, 5 súlyossági fokozatot különböztetünk meg. A következő felsorolásból látható, hogy a súlyossággal nő a fájdalomérzet és a vérzésre való hajlam.

• I. fokozat az érintett terület fáj, bepirosodik, feszül, érintésre érzékeny, heg nélkül néhány nap alatt begyógyul.

• II. a) fokozat hólyagosodás, bepirosodás, nedvedző, jó vérellátású sebalap, erős fájdalom, vérzésre való hajlam, heg nélkül 14 nap alatt begyógyul.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.

• II. b) fokozat feszülő, illetve kinyílt hólyagok, nedvedző és rossz vérellátású sebalap a hajszálerek sérülése miatt, mérsékelt fájdalom, gyógyulás hegesedéssel.
• III. fokozat Ez a stádium a bőr egész szerkezetét érinti. Fehéresbarnás, száraz felület, a hajszálerek mélykékek; a szőrtüszők károsodtak, de fájdalomérzet nincs; gyógyulás hegesedéssel.

• IV. fokozat Elszenesedés. A bőr és a szövetek egésze érintett, csakúgy, mint az izmok és az inak, egészen a csontig, fájdalomérzet nincs.


Fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire

2021. szeptember 02.

Fotó: pixabay.com

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A munkavállalók egészségének, biztonságának védelme érdekében  több intézkedés is ajánlott. A must erjedésének idején a rosszullét, a fulladás megelőzése érdekében előzetes szellőztetés és légtér-elemzés nélkül életveszélyes lehet a pincékben tartózkodni.

Tartós bent tartózkodás esetén védelmet nyújthat a  gázkoncentráció-mérő készülék, ami jelzi a lecsökkent oxigénszintet. Önmagában az úgynevezett “gyertyapróba” alkalmazása nem tekinthető megbízhatónak.

Javasolt a must forrásának idejére “Figyelem, mustgázveszély!” felirat elhelyezése a pince bejáratára mások figyelmeztetése érdekében – írja Bodó Sándor. A gázérzékelő riasztók felszerelésén túl a tragédiák megelőzésére a pince nyitásához rendelt reteszelt mesterséges szellőző rendszer használata javasolt. Senki ne próbáljon meggondolatlanul ájult ember segítségére sietni, mindig legyen mobiltelefon a munkaterületen, ha segítséget kell hívni – olvasható az államtitkár közösségi oldalán.


Barát vagy ellenség 12 éves kor alatt a tévé?

2021. augusztus 22.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Az Egyesült Királyságban a 2-3 éves korosztály már átlagosan heti 14 órát tölt tévézéssel. Ez pontosan a kétszerese a javasolt mennyiségnek. Azonban Európa többi részén is nagyon hasonló a helyzet. De hogyan érdemes a tévénézési szokásokat a helyén kezelni, és miként taníthatsz rengeteg értékes dolgot az életről még a tv előtt ülve is? Mutatjuk!  

Mikor jelent problémát a tévénézés gyermeked számára?

Ezek jelzik, ha ideje változtatni!

Ha túl sok időt tölt a képernyő előtt

Napi 2-3 órányi tévénézési idő 12 éves kor alattiak esetében később könnyedén a többszörösére növekedhet. Minél többet ül a gyerek a kanapén a tv előtt, annál kevesebb időt tölt valódi szocializációs környezetben. Ahelyett, hogy a barátaival focizna a játszótéren vagy új dolgokat fedezne fel a környezetében, csupán a képernyő előtti passzív cselekvést választja.

Mit érdemes tenni?

●        Itt az idő kimozdulni a valóságba! Legyen szó akár egy kellemes állatkerti sétáról vagy a kedvenc autóit is felvonultató jármű kiállítás megtekintéséről, a lényeg, hogy az érdeklődési körébe tartozó élményekkel gazdagodjon. Ez remekül motiválhatja az aktívabb életmódra.

Ha fáradékonyabb és enerváltabb

Habár tévézés közben szinte semmit nem kell tenni, szellemileg mégis kimerítő hosszú órákat tölteni a mesék és sorozatok szüntelen nézésével. Emiatt sajnos nehezebben indulnak a reggelek, kevésbé jut energia a többiekkel való játékra, és sokkal rosszabb hangulatban telnek a hétköznapok.

Mit érdemes tenni?

●        Válasszatok közösen szabadidős tevékenységeket! Egy új sport megismerése vagy egy igazán érdekfeszítő hobbi felfedezése akár életre szóló rajongást is eredményezhet.

Hogyan célszerű a tévézési szokásokat korcsoport szerint szabályozni?
 
2 éves korig

A legfontosabb, hogy 2 éves kor alatt soha ne hagyjuk magára a gyermeket a tv előtt! Tévézés közben célszerű beszélni hozzá, és elmagyarázni az éppen látottakat. Így már hamarabb kialakulhat a széleskörű szókincse, és rengeteget tanulhat az életről. Emellett szociális interakciókra neveled, amelynek köszönhetően könnyebben be fog illeszkedni az óvodába és az iskolába, majd pedig a munka világába is.

●     Tény: Habár 2 éves korukban már elég sok szót megértenek a gyerekek, de még nem sokat mondanak ki közülük.

2-5 éves kor között

Ekkorra a gyerekek már értik a szavakat, és még csak most kezdenek belelendülni az igazi tanulásba. Ez a korszak meghatározó a későbbi aktivitást tekintve, hiszen ilyenkor kezdődnek a nagy közös játékok és kirándulások, amelyek remek élményeket biztosítanak számukra.

●        Tipp: Továbbra sem ajánlott napi 1 óránál többet tévézni! Így sokkal több idő jut a kinti játékokra és a szocializációra.


Gyorsabban terjed és allergiaszerű tüneteket is okoz a delta vírusmutáns

2021. augusztus 19.

Fotó: unsplash.com

Gyorsabban terjed és allergiaszerű tüneteket is okoz a delta vírusmutáns – írta pénteken a koronavirus.gov.hu, ahol ismét kiemelték: legnagyobb veszélyben a még beoltatlanok vannak.

Egész Európában és Magyarországon is már az új koronavírus delta vírusvariánsa terjed. Ezt a – korábban indiainak nevezett – mutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak. A delta vírusmutáns fertőzőbb, gyorsabban terjed és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz, megbetegedés esetén könnyen tűnhet súlyosabb lefolyású náthának is. “A vírusmutáns a még beoltatlanokra jelenti a legnagyobb veszélyt”, ezért őket a védőoltás felvételére biztatják a kormányzati oldalon.

A delta vírusvariáns lappangási ideje rövidebb, átlagosan 4 nap, míg a vadvírusé, vagy az alfa (korábbi nevén brit) vírusmutánsé átlagosan 6 nap. Emellett a fertőzöttek “vírusürítésének” mértéke is sokkal magasabb, ez a két tényező is az oka annak, hogy a delta variáns a korábbi klasszikus vírussal és annak mutációival szemben 60 százalékkal fertőzőképesebb és gyorsabban terjed.

A delta variáns más tüneteket is okozhat, mint a koronavírus eredeti, vuhani változata. A delta variánsnál az ízlés- és szaglásvesztés viszonylag ritkább, mint az alfa vírusmutáns okozta fertőzésnél, inkább a légzőszervi, náthaszerű tünetek a jellemzőek.

A korábbi változatokhoz képest a delta variánssal történő fertőzés leggyakrabban fejfájást, torokfájást, orrfolyást, tüsszögést, hőemelkedést, bágyadtságot és levertséget okoz. Továbbá a láz is gyakori tünet. Emésztőszervi panaszok – hányinger, hányás, hasmenés – is gyakrabban jelentkezhetnek, sőt a hallással kapcsolatos panaszok – fülzúgás, fülcsengés, szédülés – sem ritkák.

Jellemző továbbá a szemet érintő irritáció, kipirosodás, duzzanat, esetleg váladékozás megjelenése is. “Ha valaki észleli magán a tüneteket, értesítse a háziorvosát és teszteltesse magát, valamint ne menjen közösségbe!” – szögezték le.

Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos, akár életveszélyes állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség, cukorbetegség, májbetegség, légzőszervi betegség, daganatos betegség) szenvednek. “Az új koronavírus több mint másfél éve életünk része, látható, hogy a vírus gyorsan változik, és egyre veszélyesebb mutációk terjednek el. A vírus és annak mutánsai ellen a megoldás a védőoltás jelenti” – hívták fel a figyelmet.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...151617...168