Információk, érdekességek

Az alacsony magnéziumszint jelei

2021. július 27.

Az emberi szervezetben jelen lévő magnézium jelentős része a csontokban, fogakban és a sejtek belső terében található meg, és csak mindössze 0,3%-a van a szérumban. Fontos tudni, hogy a szérum magnéziumszint laboratóriumi meghatározása nem tükrözi hűen a szervezet magnéziumszintjét, és csak gyenge jelzője egy esetleges magnéziumhiánynak.

Megeshet, hogy a vázrendszerbeli és a sejten belüli magnéziumszintek messze az elvárt érték alattiak, azaz a szervezet „magnéziumért kiált”, miközben a szérumbeli szint még elfogadható.

A magnéziumpótlás szükségességének a megítélését nehezíti, hogy a magnézium hiányának nincs specifikus tünete. Sokkal inkább az általános, egyéb hiányállapotokkal vagy betegségekkel akár összetéveszthető panaszok jelenléte jellemzi.

• Magnézium hiányában a fizikai teljesítőképesség csökkenése tapasztalható, és akár krónikusfáradtság-szindróma is felléphet.
• Sok esetben izomgörcsök formájában jelentkeznek a hiányállapot következményei. Sportolás vagy alvás közben hirtelen, váratlanul olyan érzést tapasztalhat a magnéziumhiányos személy, mintha nyilat lőttek volna beléje, ennek hatására görcsbe rándul a lábszára izomzata. Más esetekben az izomerő csökkenésében ölt testet
a magnézium hiánya.
• A szervezet alacsony magnéziumszintje gyakoribbá teheti a migrénes rohamokat.
• Magnézium hiányában zavart szenvedhet a cukoranyagcsere.
• Ha nem megfelelő a magnéziumellátottság, számos szív- és érrendszeri megbetegedés rizikója nő: gyakrabban fordul elő a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, a szívinfarktus, és gyakoribbak lesznek a különféle szívritmuszavarok. A helyzetet súlyosbíthatja, hogy a magnéziumhiány gyakran káliumhiánnyal társul.
• A szükségesnél alacsonyabb magnéziumszintet az idegrendszer is megérzi, és különféle tünetekkel reagálhat rá. A stressztűrő képesség csökkenése, a depresszió és a pszichózisok gyakoribb előfordulása, a szédülés, de akár a végtagok kényszeres moz-
gása is lehet a következmény.


Megelőzhető a rövidlátás?

2021. július 12.

Fotó: 123rf.com

A rövidlátás, vagyis a szem fénytörési hibája gyakori, jól ismert és jól kezelhető probléma. A múlt század óta drasztikusan terjed a rövidlátás világszerte, 2050-re várhatóan 5 milliárd ember él majd együtt vele. Aki gyermekkora óta szemüveggel él, abban előbb-utóbb felmerül a kérdés, hogy tehetett-e volna valamit a látásromlás megelőzéséért vagy megállításáért. Hogy mit kell tudni a rövidlátásról, és meg lehet-e előzni, arról Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa beszélt.

A múlt század óta világszerte drasztikusan terjed a rövidlátás, a friss adatok szerint Délkelet-Ázsiában a hatéves gyerekek körében 40%, a fiatal felnőtteknél pedig már 80-90% a rövidlátók aránya, és bár nyugaton nem ennyire drámai mértékben, de szintén folyamatosan növekszenek a számok. A későbbiekre nézve sem várható az adatok javulása: 2000-ben a Föld lakosságának 23%-a volt rövidlátó, az előrejelzések szerint ez 2050-re több mint a duplájára, 50%-ra emelkedik, ami 5 milliárd homályosan látó földlakót jelent majd.

A közeli éles, a távoli homályos

A rövidlátás jellemzője, hogy közelre élesen, távolra azonban elmosódottan, homályosan látunk. Olyan fénytörési hibáról van szó, ami általában szemüveggel vagy kontaktlencsével jól korrigálható, de fontos tudni, hogy nem elég egyszer beszerezni ezeket, különösen folyamatos kontaktlencse-viselés esetén rendszeresen kontrollra kell járni.


Fokozódó fényérzékenység, gyorsabb leégés

2021. június 28.

Fotó: 123rf.com

1-24 óra múlva a bőr kipirul, megduzzad, fájdalmassá válik. Később hólyagok is keletkezhetnek, és a bőr lehámlik. Súlyos esetben hidegrázás, láz, gyengeség jelentkezhet, nagyon súlyos esetben vérnyomásesés, ájulás is kialakulhat. Egyes gyógyszerek (pl. egyes antibiotikumok, vízhajtók, gombaellenes szerek), gyógynövények (pl. az orbáncfű) fokozzák a fényérzékenységet, s ezzel hajlamosítanak a leégésre.

Legfontosabb a megelőzés. A túlzott UV hatás elkerülése érdekében a napozás során a leégés megelőzésére ilyenkor is fényvédő krémet kell használni. Érzékenyebb bőrűeknek magasabb faktorszámú fényvédő krém ajánlott. Figyeljünk arra is, hogy vízparton magasabb faktorszámú fényvédő krémet válasszunk, mert a víztükör visszaveri a sugarakat.

Fürdőzés esetén a fényvédő krém legyen vízálló. A krém alkalmazása után időt (kb. 30 perc) kell hagyni, hogy a hatóanyag beszívódjon a bőrbe.

Ha mégis bekövetkezett a leégés, az első teendő a bőr hűtése. Ez történhet hideg vizes borogatással, esetleg hideg körömvirág- vagy kamillatartalmú teával, vagy hűsítő emulziókkal. Nagyon fontos a viszketés enyhítése a vakarás megelőzésére (a felülfertőzés veszélye miatt).

Enyhe leégés néhány nap alatt magától is meggyógyulhat, máskor azonban a teljes gyógyulás hetekig is eltarthat. Nagy felületű napégés, erős hólyagképződés esetén orvosi kezelés szükséges.

A napégés, a nap okozta károsodás bizonyos időt igényel. Egyeseknél azonban igen hamar, már néhány perc után szokatlan tünetek (bőrpír, hámlás, viszketés, csalánkiütés, hólyagok) jelentkezhetnek. Előfordulhat, hogy a tüneteket fényérzékenységet fokozó betegségek, gyógyszerek vagy kozmetikumok (parfümök, arcvizek, szappanok, főleg a bergamott-tartalmúak, a mentolos vagy citromillatúak) okozzák.

Ha nincs kiváltó ok, akkor napallergiáról, fénykiütésről beszélünk. Ilyenkor rövid idő alatt, elsősorban a ruhával nem vagy csak vékonyan fedett területeken lép fel változatos formájú, viszkető kiütés. A panaszok néhány nap alatt elmúlnak, a kiütések azonban csak néhány hét után tűnnek el.


Ha melegszik az idő, a kullancsok is aktívabbá válnak…

2021. június 08.

A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyekkel vérszívása során az embert is megfertőzheti. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Fontos tudni, hogy kis odafigyeléssel a betegségek megelőzhetők, illetve az agyvelőgyulladás esetében védőoltás is rendelkezésre áll.

Fotó: pixabay.comA kullancsok vérszívó ízeltlábúak, számos állatfaj (köztük háziállataink) és az ember is lehet gazdaszervezetük. A számukra kedvező életfeltételeket biztosító élőhelyeken legnagyobb valószínűséggel kora tavasztól késő őszig találkozhatunk velük. Európa legnagyobb részén, így hazánkban is a közönséges kullancs a leggyakoribb fajuk. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyekkel vérszívása során az embert is megfertőzheti. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő.

A kullancsok csak bizonyos élőhelyeken fordulnak elő nagy számban

Főként erdeinkben (pl. a gazdag aljnövényzetű gyertyános-tölgyesekben), valamint egyéb, bokros-fás, sűrű aljnövényzetű területeken fordulnak elő. A legkisebb a hő- és páratartalom-ingadozás (amely a kiszáradásra rendkívül érzékeny kullancs szempontjából kulcsfontosságú), valamint a legtöbb potenciális gazdaállat (különféle erdei emlősök, madarak) is itt található. Azonban városi környezetben is találkozhatunk velük, különösen az összefüggő növényzettel borított kisebb-nagyobb területeken, így parkokban és családi házak kertjeiben, a magas fűvel benőtt, elhanyagolt telkeken és a települések határában. A kertekbe a háziállatok, elsősorban a kutyák (macskák), különböző madarak és vadon élő kisemlősök révén kerülnek be. Ezeken a helyeken fokozottan ügyeljünk a testünkre kapaszkodó kullancsokra!

A kullancsok betegséget terjeszthetnek

Fontos tudni, hogy csak a kullancsok egy része hordoz kórokozót, és az ilyen ízeltlábúaknak is csak egy része adja át azt vérszívása során az embernek. A patikában kapható „kullancsteszt”, amely a vért szívott kullancs Lyme-kórokozó pozitivitását képes kimutatni, nem ad 100%-os bizonyosságot. Éppen ezért fenntartásokkal kezelendő, hiszen nem alkalmas az ember betegségének megállapítására. Amennyiben a kullancscsípést követően betegségtüneteket (pl. bőrtünet, izomfájdalom, láz, fejfájás, stb.) tapasztalunk, forduljunk orvoshoz!


Sok gyermek D-vitamin hiányossá válik

2021. június 08.

A jó idő beköszöntével végre kiszabadulhatunk a lakásból, gyerekek és felnőttek egyaránt. Persze, csakis akkor, ha a kisebbek nem nagyon fáradtak, levertek, esetleg már megint betegek. Ezekre a tünetekre nem árt odafigyelni, mivel D-vitamin hiányt is jelezhetnek, amit nem szabad fél vállról venni! A témában dr. Tar Attila a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa van a segítségünkre.

Fotó: 123rf.comD-vitamin hiány minden télen?

A mérsékelt övben élő embereknél megfigyelhető jelenség, hogy a tél végére közel 90%-uk D-vitamin hiánnyal küzd. Ez alól a gyerekek sem jelentenek kivételt, így mindenképpen érdemes erre a problémára náluk is nagy figyelmet fordítani!

A D-vitamin egy hormonhoz hasonlító anyag, melyet a táplálkozással csak nagyon nehezen és csupán kis mennyiségben lehet bevinni a szervezetbe. Szerencsére azonban szervezetünk képes előállítani a vitamin előanyagaiból, az UV sugárzás segítségével. Éppen ez az oka annak, hogy az őszi – téli időszakban komoly vitaminhiánnyal is küzdhetünk. Legtöbben ugyanis sajnos nem tudják megoldani, hogy ilyenkor is naponta körülbelül 30 percet érje a bőrüket nagyobb felületen a nap. Pedig ez fontos lenne, különösen a gyerekek esetében.

Mivel a D-vitamin egyik fontos funkciója az immunrendszer támogatása, a csontépítés , illetve annak egészségének megőrzése,  így hiányában csontritkulás, a csontszerkezetet érintő elváltozások esetleg csontgyulladás, deformitás is kialakulhat. Gyerekek esetében a következő tüneteket érdemes szem előtt tartani, amelyek D-vitamin hiányt jelezhetnek:

• sápadtság 
• boltozatos homlok 
• elgörbült alsó végtagok 
• mellkasi csontok, a bordák deformálódása izomzat tónusának csökkenése, izomfájdalmak
• fogzás és mozgásfejlődés késése,
• gyakori légúti, illetve egyéb fertőzése
• a csontok gyengesége – fokozott hajlam a csonttörések kialakulására
• hangulatingadozások, depresszió
• állandó álmosság

Óvatosan a pótlással!

Az sem jó megoldás, ha a pótlást mindenféle felügyelet nélkül gyorsan megkezdjük – hívja fel a figyelmet dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa. A D-vitamin ugyanis zsírban oldódó vitaminként túladagolható! Tünetei a következők:

• székrekedés, hasmenés
• hányinger, hányás
• hasi fájdalmak
• fogyás
• izomgyengeség, általános gyengeség
• fejfájás 
• fokozott szomjúságérzés
• fokozott vizeletürítés
• súlyosabb esetekben agyi rendellenességek, például zavartság, hallucinációk és kóma


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...434445...169